Élelmiszergyűjtés a szebb karácsonyért

A karácsony közeledtét nemcsak a plázákban megjelenő dekorációk jelzik, hanem egyre több jótékonysági felhívás, szervezet is felbukkan. Nem árt szelektálni, hogy kik segítenek valóban, és kiket támogatunk mi magunk is. Figyelemfelkeltő és társadalmi összefogásra buzdít a „Jamity” elnevezésű jótékonysági gyűjtőakció is.

christmas-2040_640.jpg

Az angol lekvár (jam) és a jótékonyság (charity) szavak összeolvadásából született meg a mozgalom neve, amelynek célja olyan tartós fogyasztási cikkek felhalmozása az alapítvány számára, amelyeket bármikor szétoszthatnak a rászoruló gyerekek és családjaik között.

Magyarországon több mint 20 000 gyermek él mélyszegénységben, az alultáplált kiskorúak száma pedig meghaladja a százezret. Nekik és családjuknak a nagymama isteni eperlekvárja mellett egy csomag liszt vagy cukor, konzervek, tészták és a karácsonyfa alá való finomságok is hatalmas segítséget jelenthetnek.

A Gyermekétkeztetési Alapítvány egy kiemelkedően közhasznú szervezet, amely napi harcot folytat az éhezés ellen. Nemcsak ennivalóval segíti ki a mélyszegénységben élő gyermekeket és családjaikat, de az iskolán túli képzésben is támogatást nyújt.

Aki úgy érzi, szívesen hozzájárulna ahhoz, hogy minél több gyermek ülhessen teli pocakkal a karácsonyfa alatt, nem kell mást tennie, mint ellátogatnia a főváros legdélebbi bevásárlóközpontjába, a Camponába, és az ott elhelyezett gyűjtőpultnál hagyni adományát. Szebbé tudjuk varázsolni a karácsonyt.

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.11.28.10:30
Címkék: közélet gyerek karácsony szegénység Jamity

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr244931290

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása