Ismerőseimnek gyerekük született. Kislány. Léna. Milyen szép, különleges név – állapítottam meg már akkor is, amikor kitalálták a szülők, hogy ők bizony nem adnak „tucatnevet” a gyermeknek. Ne is! Milyen jó, ha valakiből csak egy van. Egy darabig, amíg nem jönnek a követők.

Azt hiszem, életem ott pecsételődött volna meg, ha Kiss Bélának vagy Kovács Józsefnek neveznek el a szüleim. Persze tudom, a családnév adott, a többi meg szerencse kérdése, én mégis örülök, hogy nincs másik 546 belőlem, ha felcsapják a telefonkönyvet.

Amikor kitaláltam, hogy készítek egy blogot, ahol írogathatok értelmes és kevésbé értelmes dolgokról, akkor ezt az egyediséget pont annyira szem előtt tartottam, mint a szüleim, amikor a nevemet keresgélték X+9 évvel ezelőtt. Én is találtam két-három változatot, ami tetszett. Ám mielőtt a „keresztelés” megtörtént, fogtam magam és szétnéztem a neten, hogy használ-e valaki ilyet vagy csak legalább hasonlót. A Pluszmínusz lett az igazi. Nem volt még, és éreztem rögtön, ez az enyém lesz. Egyediségét egészen november 30-ig élveztem.

Ráeszmélni arra, hogy „követője” akadt a nevünknek, valahol még imponáló is. Bizonyíték, hogy valamit jól csinálunk, vagy csak van elég fantázia ebben a két szóban: plusz és mínusz. Ha pedig majd összekevernek a blog nélküli változattal? Ennek következményeit még nem ismerjük.

A pluszminusz.blog.hu továbbra is élesen elhatárolódik mindenféle politikai nézettől. Nemtől, fajtól, bőrszíntől, vallási felekezettől és persze politikai hovatartozástól függetlenül írunk. Szidhatjuk az egyiket, dicsérhetjük a másikat, véleményünk szigorúan szubjektív, és ez így is marad. Éljen a sajtószabadság, de nem csatlakozunk semmilyen szerveződéshez. Egyelőre. Majd ha muszáj lesz…

Addig is kövessétek a blogot, ami A Pluszmínusz!