99 perc szöveg nélküli dokumentumfilm-nézés. Ezzel a gondolattal álltam az Uránia Nemzeti Filmszínház bejáratánál. Aztán bementem. Elkezdődött a film, és nem 99 perc némaságot láttam, hanem a természet csodálatos világát, az emberek sokszínűségét, a nyomort, a luxust, a születést és a halált, azaz a lét körforgását.

December 20-án mutatják be a haza mozikban A világok arca: Baraka díjnyertes alkotóinak új filmjét a SAMSARA-t. A 'szamszára' szanszkrit szó, lényege az élet örök körforgásában változó jelenségek mélyebb értelmezése. Ez adja a film kiindulási pontját is. Ron Frickle és Mark Magidson azt a megfoghatatlan, mégis működő összekapcsolódási pontot kutatja, amely a keleti vallások szerint átível életeinken, újjászületéseinken.

A stáb 5 éven keresztül, 5 kontinens 25 országában forgatott. A nem mindennapi felvételeket 70mm-es filmre rögzítették, ennek köszönhető a döbbenetes vizuális élmény, amelynek alapját a szent földek, a katasztrófa sújtotta övezetek, ipari komplexumok és természeti csodák lélegzetelállító látványa adja.

A film készítői merőben új vizuális és zenei élményt; különleges és egyedi művészi alkotást hoztak létre. Ez korántsem tömegfilm. A Samsara narráció és leíró szövegek nélküli alkotás, és most azt kellene írnom, hogy nem is hiányzik a beszéd. Ám ez így nem igaz. Magával ragadó képsorok, amelyeket sokszor tényleg szentségtörés lenne szöveggel megszakítani. Mégis marad valamiféle hiányérzet, és a magunkban feltett kérdések: „az mi volt?”; „ott mit csináltak?”; „az miért volt olyan?”

A lét körforgása – ahogyan a film is – egy felfedezőút, spirituális utazás: fájó mélységekből szárnyal a csodák felé. Ahol rádöbben az ember, hogy „de jó, hogy nem ott kell élnem”, vagy a „de kár, hogy nem ott élek” típusú gondolatokra. Kapcsolódási pontokat mutat az emberek és a természet között, és mi megkereshetjük a helyünket benne.