Ha az embert Újlipótvárosba sodorja az élet, biztos, hogy mindig rábukkan egy apró csodára. Budapest ezen része olyan, mint egy ékszerdoboz, amely kívülről lehet ütött-kopott, de belül igazi értéket rejt. A hangulata pedig akkor is megvan, ha éppen hatalmas hókupacokon kell átgázolni a szakadó esőben.
Elsőre a Nemsüti ételbárba botlottam, bár volt ebben némi tudatosság, vonzott a vega választék. Elhaladva az ajtó előtt az aprócska hely egyáltalán nem keltett bennem olyan érzést, hogy szeretnék ide betérni, így a kóstolás is elmaradt. A Duna felé araszolva viszont –az Újpesti rakpart és Radnóti Miklós utca sarkán – egy barátságos kávéház bukkant fel: ez a Café Panini.
Ha a kávézóba való belépéskor nem a kiszolgálópultot látnánk meg elsőként, az az érzésünk lehetne, hogy valakinek a dolgozószobájába érkeztünk. A könyvekkel megrakott polcok az otthont idézik, ahol időnként már nem tudunk rendet tartani. Mégis bensőséges és barátságos a kis faasztalok környezetében.
Helyfoglalás után a mosolygós pincérlánytól étlap és itallap is érkezik, a kínálat pedig kecsegtető. Hűen a kávézó nevéhez, számos panini választható. A mozarella, a paradicsom, a bazsalikom, a sonka, a tonhal, a kukorica és a spenót mind-mind szerepel a feltétek között. Háromféle saláta is van a választékban, én a Nizzait – tonhallal, kukoricával, tojással – bátran ajánlom.
Vannak, akik órákig a laptopjukkal ücsörögnek bent, mások gyerekkel és házi feladattal, és olyanok is akadnak, akik csak egy jó beszélgetésre térnek be. Ugyanazt kapják: egy kis nyugalmat a város forgatagában.