Alföldizmus

Már megint sokadszor törlöm ki a szavakat, amelyeket leírok. Csak szavak. Összefüggő, értelmes mondatok nem akarnak felszínre törni, akármennyire is erőlködöm. Pedig mi a szitu? Megrohamoztam én is a Nemzeti Színházat, és beültem az Angyalok Amerikában című előadásra…
 
Angyalok 2.jpg
Na jó, szóval Alföldi. Utoljára a Thália Színházból jöttem ki úgy, hogy még jóval a tapsrend végeztével sem hagyott nyugodni az előadás. Akkor az Equus volt műsoron. És mit ad Isten, Alföldivel. Persze Peter Shaffer műve sem az a könnyed esti szórakozás, de egy színházi varázslathoz nekem elengedhetetlen a SZÍNÉSZ jelenléte.
 
Hétfő este – amikor egész nap a Nemzeti Színházról és a jegyeikért sorban álló emberekről szóltak a hírek – nekem is jelenésem volt a Duna-parti teátrumban. „Menj el és nézd meg ezt a darabot, amíg lehet!” – szajkózták ismerőseim, és persze, hogy én is éreztem, feszít az idő, az Angyalok Amerikában nem lesz öröké. Hogy is lehetne? Az is csoda, hogy még van…
 
Nehéz eldönteni, hogy a kortárs amerikai szerző, Tony Kushner műveinek bemutatásával – az Angyalok Amerikában tulajdonképpen két teljes estés színdarab – valami elkezdődött vagy valami befejeződött a Nemzeti Színházban. Az első rész, a Közeleg az ezredforduló 1993-ban elnyerte a legjobb drámának járó Pulitzer-díjat. A darab „az amerikai nemzet állapotát” vizsgálja: azokat a faji, vallási, politikai és társadalmi kérdéseket, amelyekkel az országnak szembe kellett néznie a Reagan-elnökség idején, amikor az AIDS járványként terjedt. A darab szereplői igyekeznek értelmet találni egy Isten által látszólag elhagyott világban. A demokrácia útvesztőiben magára hagyottan tévelygő szereplők a családi és társadalmi kapcsolatok csapdáiban a szeretetet keresik másokban és magukban, a reményt és az utat a megváltáshoz. A második rész a Peresztrojka címet viseli, és bár még meg sem írta teljesen Kushner, amikor a Közeleg az ezredfordulót már bemutatták, mégis igazi folytatása és befejezése lett az első résznek.
 
Angyalok-Amerikaban_1.jpg
A néző keresi a fogást a darabon. Miért nem fészkelődik egyetlen ember sem (teltház van!) a másfél órás első felvonás után? És miért rohan vissza mindenki a nézőtérre a második másfél órára? Alföldi Róbert, Kulka János, Stohl András, Söptei Andrea, Tenki Réka, Szabó Kimmel Tamás, László Zsolt, Udvaros Dorottya. A szereplők. Ha a karaktereket ki kéne fejteni, lehet, hogy lenne, aki végig olvasná a cikket, de meg sem próbálkozom vele. Mert megint csak szavak…
 
Ki dönti el, hogy ki mitől lesz jó? Van rá egy mérce! Egyedi és sajátos: a tátott száj. Amely megjelenik, bárki is kerül a színpadra Andrei Şerban rendezésében. Udvaros Dorottya szellemként, édesanyaként vagy éppen zsidó rabbiként. Szabó Kimmel Tamás ápolófiúként vagy jó barátként. Stohl András tisztes férjként vagy homoszexuális szeretőként. Söptei Andrea angyalként, hajléktalanként vagy éppen mormon anyaként. És Alföldi Róbert prófétaként… A beteg férfi, aki csak élni és dolgozni akar. Létrehozni valami maradandót.
 
Senki sem titkolja, hogy rengeteg az áthallás a mi magyar mindennapjainkba. Az utolsó jelent képe a Central Park-beli Bethesda-szobor, amely egyszer csak a Hősök tere szoborcsoportjának angyalává alakul át. Nem véletlenül. Érti, aki akarja. Több száz ember tapsolt állva ezen az estén is. Vastaps, tíz percen keresztül. A színpad közepén az egyik pillanatban még kissé esetlenül ugrálnak – táncolni próbálnak – a színészek, a másik pillanatban pedig már mély meghajlás és alázat. Nemcsak a testükben, de a tekintetükben is. És valahogy ott, akkor mindenki érti az „alföldizmus” lényegét.

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2013.01.30.08:04
Címkék: kultúra színház Amerika AIDS Alföldi Udvaros Kulka Stohl

A bejegyzés trackback címe:

http://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr995050931

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Nincsenek hozzászólások.