Az anyukák csodákra képesek. Vitatkozna ezzel bárki is? Ugye, hogy nem? Az anyukák ereje sokszoros, energiájuk szinte mérhetetlen, gondoskodásuk töretlen. Nem tudom, hogy csinálják… Van erre egyáltalán magyarázat?
Persze, biztos van. Hormonok, ösztönök és még ki tudja mi minden. Olyan is van, akinél ezek ki sem alakulnak, de szerencsére az a ritkább, és róluk beszélni/írni sincs miért. Sokan azonban édesanyaként indulnak el azon az úton, amely talán az álmaik felé vezet. Olyan dolgokhoz nyúlnak, amelyekhez addig még sosem. Vállalkoznak, terveznek, alkotnak, és emellett gyereket/gyerekeket nevelnek (meg ami azzal jár).
„Éjjel én is keveset aludtam, hajnal egyig a konyhában voltam, utána meg eszembe jutott, hogy ígértem a fiamnak egy tojásgyűjtő szütyőt… Fél kettőig összedobtam.” – A mondat, amely ennek a cikknek a megírására sarkalt. A mondat, amelytől a szám percekig tátva maradt. A mondat, amelytől minden tiszteletem a két gyermeket nevelő barátnőmé.
A „tojásgyűjtő szütyő” egyébként tejfölös dobozból készült, és egy teljes, filcből kreált kiskert díszítette. És ez szinte a könnyebbik része. A fiúknak játékok: kisautók, dinók…
… a barátnőknek meg gyűrűk, fülbevalók...
...kitűzők és nyakláncok járnak...
De a sor végeláthatatlan, mert már jön az újrahasznosított csomagolópapírból készült karkötő, táska… Folytassam?
A csodaanyuknak nincs logójuk, nincs pólójuk, mégis van szuperképességük. Mint a legtöbb mesében, itt is a szeretet segít. Meg az a látszólag egyszerű válasz, ha egy kérdés érkezik: „Mert jó látni az örömöt az arcukon.”
Hát ennyi, ilyen egyszerű…
Ha bárkinek kedve támadt hasonló szépségek elkészítéséhez, vagy a könnyebbik módon, inkább beszerezné őket, az írjon bátran a salsi@freestart.hu e-mail címre.
