Ha valaki még nem tudná, elkezdődik az idei Sziget Fesztivál. Ma van az első nap, ami lényegében már a harmadik, mivel a mínusz első napon a Republic énekesére – Cipőre – emlékeztek a pályatársak, a nulladik napon pedig a Quimby hozta el a csodát a Hajógyári-szigetre. Ez utóbbit én sem hagytam ki!
Kultúrvursli. Színes, pörgős, meseszerű, szájtátós, pont úgy, mint amikor Alíz megérkezik Csodaországba. Ezt ígérte Kiss Tibi és csapata, és lám, már megint nem okoztak csalódást.
A Sziget az a felfedezésre váró Csodaország, melyben számtalan érdekes, izgalmas, eredeti dolog történik - cirkusz, akrobatika, látványszínház, irodalom, akusztikus koncert, bábszínház, világzene, táncház és világzene, vetítés, tánc, slam poetry – s megannyi más.
Egy estére tényleg úgy érezhettük magunkat, mintha becsusszantunk volna a nyúl üregébe, és egyenesen a Vörös Királynő asztalához ültünk volna egy teára. Na, jó, ez egy picit sántít. De útlevél a zsebünkben, átsétáltunk a hídon, kezünkbe vettünk egy pohár bort, és elfoglaltuk a helyünket a nagyszínpad legszimpatikusabb részén. Így már ez a valóság. Ám csak egy ideig.
A Quimby zenéje sokkal messzebbre repít! A hatalmas „lufilabdák”, az őrületes LED-es grafikai háttér és a sűrű konfettieső közepette csak egy pillanatra tűnik fel, hogy nem is ezek adják azt a bizonyos pluszt. A zene, a zenekar, a szöveg. A Cuba Lunatica, a Kivándorló blues vagy a Magam adom. Érti ezt valaki? A Quimby-fanatikusok biztosan! És kár rá több szót pazarolni.
A mese végén persze Alíz is visszatér Csodaországból a valóságba… de muszáj nekünk is?
Fotó: Pluszmínusz
