Szeged. István, a király. Főpróba. Zártkörű. Azt mondják, amit nagyon akar az ember, az sikerül…

A nézőtér, hatalmas. Ismerem jól. Francot sem látni a Turku szektorból. Tudom, ültem ott eleget, mert az megfizethető, a hangulat meg kell. Hogy ott vagyok (vagyunk) a Szegedi Szabadtéri Játékokon, a Dóm téren. De a London szektor jó! Ez a jegy most oda szól. István, a király, rendezte Alföldi Róbert. London, 18. sor.

Az ültetős lányka elkap a lépcső alján. Első sor. Még vannak szabad helyek. Foglaljuk el! Tévéfelvétel lesz, legyen tele az első négy sor. Hahaha, na ilyen probléma sem lesz az előadás többi napján. De ez próba… Robi is megmondta.

Alföldi Róbert szól. Még nincsenek teljesen kész, még a fények nem tökéletesek, megállhat az előadás, akármi is történik, mindenki maradjon a helyén…

És kezdődik…
És mit most mit írjak? Van, aki nem ismeri a sztorit? A zenét? A szöveget? Na, ugye!

Alföldi Róbert színházat csinált. Nem először, persze...
Alföldi Róbert színészt csinált Feke Pálból. Stohl Andrásból meg énekest. Kincset talált Tompos Kátyában és Radnay Csillában. Szeretteti velünk Udvaros Dorottyát és László Zsoltot. Na meg jutalomjátékot adott Nagy Ferónak és Varga Miklósnak. És akkor Novák Péterre és Szemenyei Jánosra még mindig nincsenek meg a jelzők. Alföldi Róbert tud valamit, de valamit nagyon…

Szörényi Levente és Bródy János teljes egyetértésben fogadták el az izgalmas, kortárs koncepciót. Mostmár megértjük! Aggódtunk? Dehogy! Na jó, egy kicsit. Egy mű, ami harminc éve született, és nem szorul aktualizálásra. Frissül a zene, változnak a szereplők, megújul a díszlet, de a mondanivaló marad. 1983 óta…

A szünetben beszélgetés. Vajon érti majd mindenki? Fogják majd az áthallásokat? Ami nem sok, nem gyomorforgató, hanem olyan „alföldis”. Odaszúr, csak úgy finoman, de talál. Ez is!

Bármi is történjék, maradjunk a helyünkön. Az intelem az előadás végéig szól. És utána? Álljunk fel? Menjünk haza?

Csak ülünk, és nézzük a színpadon a hatalmas koronát. Most nyitva van. Néhány perce még összezártan láttuk. Csak a „felnégyelt” Koppány sétálhatott el, miközben a nép a bezártságban őrjöngött. Még nézünk kicsit magunk elé. Tényleg ott tartunk még mindig, mint harminc évvel ezelőtt...?

Fotók: Szegedi Szabadtéri