Végy két kiváló színészt, egy csodaszép helyszínt – vagy kettőt–, találj ki egy kicsit romantikus sztorit, és máris lehet forgatni a mozifilmet. Ennyi lenne a recept, amit Joel Hopkins rendező meg is fogadott a Love Punch – magyarul Százkarátos szerelem – alkotása közben.

Emma Thompson és Pierce Brosnan bizony jó színészek. Ők Jones-ék, a már évek óta külön élő házaspár, kiknek magánnyugdíj-megtakarítását lenyúlja egy magyar (!) születésű üzletember, ők viszont nem adják fel, hogy visszaszerezzék a jogos tulajdonukat. Fogják magukat, és Franciaországba utaznak, hogy a legjobb barátaik (Timothy Spall és Celia Imrie) segítségével egy merész gyémántrablás keretében szerezzék vissza pénzüket, és álljanak bosszút a gaz szépfiún.

Thompson és Brosnan tündéri páros. Akár az életben is összeboronálnánk őket, de a filmben mindenképp azon drukkolunk másfél órán keresztül, hogy eltűnjön az ex jelző a férj és feleség elől. Ráadásul a két színész eljátssza, hogy megöregedtek. Pedig erről szó sincs: kortalanok. Pierce Brosnan most is olyan, mintha folyamatosan egy divatkatalógusból mászkálna ki és be. Emma Thompson meg akár egy jól menő főzőműsort is elvezethetne, azt is szívesen nézné mindenki.

A film erőssége – a színészeken túl – a helyszín: Párizs és a francia Riviéra. Ha egy autósüldözés közepette egy lépcsőn gurul le a jármű, tuti fogjuk a fejünket a klisétől. Ám ha mindez úgy történik, hogy a háttérben ott az Eiffel-torony, na, akkor mindjárt megbocsátunk. Vagy legalábbis egy páran elnézőbbek leszünk.

Poénokból sincs hiány. Nem kell, hogy mindig, minden új legyen, néha megteszi az is, ha megcsavarják egy nézéssel, ami többet mond minden szónál. Ezért jó ez a két színész, mert még a fájós farkcsont és a lábbütyök is nevetésre ingerli a nézőt.

Ráadásul látszólag még izgulnivaló is akad, noha tudjuk, hogy a vége úgyis „hepiend”. Győz az igazság, a tapasztalat és a szerelem.