Még az elején szeretném tisztázni: ez egy mezei kritika lesz. Nem vagyok szakíró, mindössze balett rajongó. Az oroszé főleg. A Hattyúk taváé meg pláne. Májusban láttam utoljára a Budapest Bábszínházban.

Az Ékszer Balett előadása

Ott nem volt egy orosz sztár sem, csak Renge Györgyi és az Ékszer Balett. A művészeti igazgató hosszú évek óta azon dolgozik, hogy színpompás jelmezek és egykori profi táncosok közé beékelje az amatőr gyerekeket. Mégsem úgy távozik az ember, hogy jaj, de aranyosak voltak, össze-vissza tipegtek, de ez megbocsájtható, hiszen a szemünk fénye csetlik-botlik a színpadon, üsse kő, megérte egy évig odajáratni. Renge Györgyi előadásának volt íze, volt lendülete, volt katarzisa. És lehet, hogy a magyar Odette már közel nem annyira törékeny, mint az orosz balerina, meg a herceg is túl van a fénykorán, de az biztos, hogy többször megfordult a levegőben, mint a világhírű iskola Siegfried-je. Az emelésekről már nem is beszélek…

Na, de vissza az oroszokhoz. Moszkvai Városi Balett, Pjotr Iljics Csajkovszkij első balettjével, a Hattyúk tavával a Papp László Budapest Sportarénában. Az ember tapasztaltból tudja, hogy a délutáni előadásban nem egy teljes gőzkieresztős produkciót lát majd, hiszen 19 órától újra jelenés, pár órán belül kétszer meghalni a színpadon csak a hattyú tud, de ő is csak a szerepe miatt.

Hattyúk tava Moszkvából

Mielőtt értetlenkedés törne ki, a nemrégiben elhunyt vezető igazgató, Victor Smirnov-Golovanov, nem happy end-del álmodta meg az előadást. Sebaj, ez még belefér. Sőt, az is belefér, hogy a moszkvai társulat félgőzzel fusson. Ám tova egy óra után ez a nagyvonalúsága először repedezni kezd (körülbelül 10 percenként megakad a zene, abszolút falusi mozi feeling, halvány „táncikálás” a színpadon), aztán szép lassan darabjaira hullik (finom, kidolgozott, precíz mozdulatok, gyönyörű jelmezek, de ezzel minden pozitívumot felsoroltam).

A társulat balettmestere, Ljudmila Nerabusenko arra törekedett, hogy a bravúrosság helyett a késői romantika legszebb tradícióit elevenítse fel, például a némajátékot. Értem én, de arra nem gondolt, hogy a társulattól a világ pont nem ezt várja? Tudom, hogy a klasszikus balett előre kiszámítható, ott nincsenek meglepetések, minden egy bevett forgatókönyv szerint zajlik, legfeljebb a díszlet vagy a szín kavalkád tud hozzátenni újat. Mielőtt elfelejteném, színek valóban voltak…Míg Renge Györgyi előadásában a nemzetek táncát és zenéjét bemutató karaktertáncokat (főleg a spanyolt), percekig tartó vastaps kísérte, itt legfeljebb egyszer volt kicsivel erősebb az ováció (szintén a spanyolnál). Mert a közönség végig úgy reagált, ahogy kellett. Túlzás talán csak a végén mutatkozott meg, amikor legalább háromszor (egyáltalán nem vastapssal) visszakérték a táncosokat a színpadra.

Arénás "hattyúk" madártávlatból

Ám nem hiszem el, hogy a balettosok nem érezték a különbséget. Az is megesett, hogy az egyik balerina, a bevett forgatókönyv szerint, kétszer hajolt meg a szóló után, de a másodiknál már néma volt a közönség…Pedig érződött, hogy mindenki edzette a tenyerét, és zsibbadásig csapkodta volna, csak csillapítsa már az éhségét, szomjúságát valaki. Odette, azaz Odilia megpróbálta. Köztudott, hogy a két szerepet ugyanaz a balerina játssza, ami a mű egyik legnehezebb része. A Fekete Hattyú tánca meg az egyik csúcspont, hiszen a 32 (hogy szakszerűek legyünk, fouetté en tournant) forgás nem csak megterhelő, hanem igazi kihívás is a művészeknek.

A moszkvai Odilia becsülettel végrehajtotta a lélegzetállító mozdulatsort, amiért el is nyerte méltó jutalmát. Még egy-két fütty is előtört a hálás nézőkből. Nem számít, hogy nem voltak a fellépők között sztárok, s az sem, hogy a délutáni herceg talán még a 20-ik életévét sem töltötte be (na, jó maximum 25), bármit lenyeltem volna nekik, ha bravúrt látok, ugrásokat, emeléseket, amit úgy tudnak előadni, mint senki más a világon. Mert elfogult vagyok az orosz balettel. De az, hogy egy monumentálisnak szánt, méltán világhírű társulat előadása alatt folyamatosan az Ékszer Balett produkciója elevenedett meg előttem, nekem is sok(k) volt, pedig velük is elfogult vagyok. És még így is megpróbáltam menteni a menthetőt, mert kifele jövet szinte kifutott belőlem a hangos remény: remélem, az esti előadás hengerelni fog! Vajon hengerelt? Mondja már valaki, hogy igen, és azonnal törlöm a memóriából a délutánit. Mert az én mezei rendezésemben az orosz hattyú nem botolhat ekkorát, szükségem van rá…

Szerző: lázár