Minden egykori kislánynak vannak emlékei Barbie-ról. Ki mindig is vágyott rá, de sosem kapott; kinek csak egy volt, kinek akár öt. Egyesek levágták a haját, mások ruhát készítettek neki, megint mások saját történeteik főszereplőivé tették. Aztán a kislányok felnőttek, és túlórázni, fogyókúrázni és plasztikáztatni kezdtek, hogy olyanok lehessenek, mint Barbie. Vagy pedig épp ellenkezőleg: az elérhetetlenül tökéletes nőt maguk mögött hagyva, másképp lettek csinosak és sikeresek.

December 11-én mutatták be a Werk Akadémián Linor Goralik Barbie, az igazi szőkenő című kötetét. A rendezvényen tömény Barbie-hangulat uralkodott: volt rikító zöld Barbie-koktél; a fotófal előtt mindenki megörökíthette magát Barbie-fejjel; a vendégek pedig egy fürdőgolyót kaptak ajándékba, melyet készítője elmondása szerint száz százalékban természetes illóolajokból szeretett volna elkészíteni, de rájött, hogy mégiscsak Barbie-ról van szó, így végül a vattacukor-aroma mellett döntött.

Természetesen a falakat is Barbie uralta, tucatnyi változatban; divattervezők, stylist- és enteriőrstylist-hallgatók elképzelése szerint: Barbie mint menyasszony, mint Júlia, mint igazi femme fatale, mint hipster, mint roma lány és mint sikeres városi nő.

A kiállítás megtekintése után Réz András, dr. Forgács Attila szociálpszichológus, Németh Juci, Lakatos Márk és Réz Anna beszélgettek a Barbie-jelenségről. A beszélgetésből kiderült, mi a közös Lakatos Márkban és Németh Juciban (mindketten barbiztak, mintsem a fiúkkal fociztak volna), hogy Réz Anna igazi Barbie-ellenes, és hogy Réz András szerint a könyv eredeti címe („az üres nő”) jobban leírja Barbie-t, mint a magyar, hiszen ő valójában se nem jó, se nem rossz; egy üres váz, akit bárki bármivel feltölthet.

Gyermekkori Barbie-ját valószínűleg minden nő rég eltette már a szekrény mélyére; ahhoz pedig, hogy a bennünk rejlő vagy onnan épp hiányzó Barbie-t is helyre tehessük, érdemes elolvasni a könyvet.

Szerző: Mohai Szilvia