Nick Cave a Push The Sky Away című lemez felvételének első napján élte a húszezredik napját, ez adta a film alapötletét, amiről a 20 000 nap a Földön szól. A legendás alternatív rockzenész, költő, író és forgatókönyvíró egy napján keresztül mutatja be a karrierjét, na meg az életét.

Itt egy párhuzamos valóság, amelynek központi alakja a saját maga által teremtett Nick Cave. Mintha zavaros lenne, vagy nem? Összemosódik fikció és valóság, elhisszük neki, hogy valódi dolgokat hallunk, miközben megrendezett. Vagy mégsem? Egyszerre realista és szürrealista ez a dokumentumszerű játékfilm.

Na, tessék, mondom én, hogy zavaros. Viszi magával a nézőt, le a mélységekbe, aztán vissza. Pattog, mint az a bizonyos kukorica, amit rágcsálunk a film közben. Mintha folyamatosan nyitogatná az ajtókat, de az utolsó utáni pillanatban becsapja az orrunk előtt. Mit akar ez a faszi?

Van Isten, van halál, van család és van drog. Összetett az egész, hisz életszerű. Apró kis életmű, ahonnan a pályatársak sem hiányozhatnak. Betekintést ad a kulisszák mögé: egy művész gondolataiba. Értetni akarja, amit talán ő maga sem ért.

A fikciós dokumentumfilmet rendező Iatin Forsyth-Jane Pollard szerzőpáros korábban rövidfilmeken dolgozott, ez most más lett. A 2014-es Berlinale Panorama szekciójának egyik legerősebb filmjeként vonult be a köztudatba a mostani alkotásuk.

A 20 000 nap a Földön nem csak egy egyszerű portré: izgalmas és szórakoztató lenyomat egy korról, ami még nincs is olyan messze. Különleges utazás, ahol az élet nagy kérdéseivel találkozik az ember, de sallangmentesen. Az ilyen alkotásokért - na meg a Gravitációért - érdemes moziba menni.