Paravarieté, a drámai mozzanat

Színházi előadás a Symbolban. Nem ezt szoktuk meg, de miért kéne ragaszkodni a megszokásokhoz? A Szöveg Színház előadásában a Tasnádi István által írt Paravarieté, avagy 1017 egymást kioltó drámai mozzanatot mutatták be.

parav.JPGAntipatikus antihősök, szakállas viccek, bajszos naivák, besült poénok, lapos párbeszédek, elcsépelt fordulatok, kínos csattanók, irgalmatlan silányságok, az emberi tűrőképesség határait feszegető elképesztő unalom - így lehetne összefoglalni a darab lényegét.  

Ez lett a Cabaret du Néant, a Nihil kabaréja, melyet Bodó Edit, Horváth Csongor, Mokány Csaba és Széplaki Szilvia adott elő. Először gondolkozik a néző, hogy ez valós, vagy már benne ülünk a darab közepében. Hiszen lehetne ez az előadásmód nagyon erőltetett és felettébb kínos is.

Ehelyett bájos az a közvetlenség és egyszerűség, ahogyan a színészek élnek, játszanak, egyszerűen teszik a dolgukat. Egyből érthető, hogy a színpadi bénázás, a bakiparádé csak egy jól megjátszott karikatúra, mint mikor a profi korcsolyázó előadja a botladozást.

Szántai Edina rendezése és Tóth Gábor zenéje úgy kapcsolódik össze, mint anya a gyermekkel: elválaszthatatlanok. Ha kell drámai, ha kell vicces, olykor a székbe szegez, olykor pedig pont ledob róla.

Az előadás támogatója az Orkesztika Alapítvány – Mozdulatművészeti Stúdió.

komment

audrey hepburn 2015.03.05.09:38
Címkék: kultúra előadás színház paravarieté

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr117242515
süti beállítások módosítása