Eden, már premier előtt – Játék!

Az Appra magyar! Közönségdíj nyertes Mozi Mánia app, a Pluszmínusz blog, valamint partner oldalai premier előtti vetítésen mutatják be az Eden című francia filmdrámát. A hazai forgalmazó, a Vertigo Média Kft jóvoltából, két nappal az országos premier előtt – május 19-én – Te is megnézheted, ha játszol és nyersz!

eden2.jpg

Az Eden már fiatalon befutott rendezőnő, Mia Hansen-Løve új filmje. Hansen-Løve a Viszlát első szerelem és a Gyermekeim apja után most a kilencvenes évek francia elektronikus zenei világát mutatja be saját tapasztalataival egybegyúrva, hiszen forgatókönyvíró társa és egyben bátyja neves DJ volt abban az időszakban. Ennek megfelelően az Eden nemcsak megidézi a kilencvenes évek szubkultúráját, de felhangzanak ismerős zenéi és dallamai is. Az Eden világpremierje az 'A' kategóriás San Sebastian Nemzetközi Filmfesztivál versenyprogramjában volt, majd vetítették a világ számos fontos filmes seregszemléjén Busantól kezdve, Londonon és New Yorkon át Mar del Platáig.

A történet szerint: 1992 novemberében Paul buliból buliba igyekszik Párizs sötétebb szegleteiben. Mielőtt a '90-es évek meghatározó francia zenei hangzásvilágának, a 'French touch'-nak az úttörőjévé lépett volna elő a francia DJ, Paul félénk tinédzser volt. Közeli baráti köre folyamatosan cserélődött, akik között megtalálható volt az illusztrátorként dolgozó Cyrill, vagy későbbi állandó alkotótársa, Stan, illetve Thomas és Guy-Man is. Utóbbi kettő aztán másként vált ismertté: a tinédzserkor után robotnak öltöztek és az elektronikus zenét addig nem ismert méretű közönség kedvencévé tették. De mielőtt a Daft Punk megalakult volna és Paul Stannel létrehozta volna a Cheers-t, a srác egyszerű fiatal volt, aki más DJ-ket faggatott szemérmesen a kedvenceikről...

Amennyiben szeretnél ott lenni az Eden premier előtti vetítésén nincs más dolgod, mint válaszolni egy egyszerű kérdésre. Válaszodat e-mailben várjuk, legkésőbb 2015. május 18-án délig a pmszerkeszto@gmail.com címen.

Kérdés: Melyik városba utazik DJ Paul?

Érdekesség, hogy a vetítést megelőzően DJ Balu a legnépszerűbb 'French touch' zenékből összeállított szettjét hallgathatjátok meg a Lurdy mozi előterében, május 19-én, 18 órától.

Nyerési esélyeidet is növelheted: vegyél részt partner oldalaink, valamint média támogatóink játékain is. Felhívjuk figyelmedet, hogy a nyert jegyek számától függetlenül, egy nyertes számára egy páros belépőt tudunk biztosítani. A nyeremény jegyeket kizárólag a nyertesnek áll módunkban átadni, az átvételnél személyi igazolvány felmutatását kérjük.

Partner oldalak:
– MoziStar
– MoziNéző
– FPortál
– SibaMédia
– FilmDroid
– Hetedik Sor Közepe
– Premier MoziMagazin
Média partnerek:
– Dimag
– Cool FM
– Lakihegy Rádió
– GiGa Rádió

komment

audrey hepburn 2015.05.13.09:19
Címkék: játék film mozi francia kultúra DJ Mozi Mánia

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr977455678
süti beállítások módosítása