Jenson Button sem iszik, ha vezet

Soha ne igyál, ha vezetsz! – szól a Johnnie Walker Join The Pact elnevezésű kampányának jelmondata. A kezdeményezés már nálunk is a 10. évfordulóját ünnepli, és ezt a bulit idén a 2009. év Forma-1-es világbajnokával Jenson Buttonnel, és a felelős alkoholfogyasztás nagykövetével, Zsédával tartották meg.

20150723_190853.jpg

Tagadhatnánk, de nem fogjuk, hogy a Forma-1-es pilótákban nem csak azt szeretjük, hogy gyorsak, veszélyesek és híresek, hanem azt is, hogy kedvesek, intelligensek és szexisek. Ez utóbbi tulajdonság Jenson Buttonra különösen igaz, de hogy ne verjük ki a „csajoskodó-biztosítékot”, legyen annyi elég, hogy az angol mindenkit – főleg nőket! – le tud venni a lábáról, egyetlen mosolyával.

A Forma-1-es sztárpilóta - a Magyar Nagydíj előtti rövid szabadidejét kihasználva - egy McLaren 650 S Spider autóval repítette Zsédát egy belvárosi szórakozóhelyre csütörtök este. A hírességeknek az volt a dolguk, hogy közösen kampányoljanak az ittas vezetés ellen. A kezdeményezéshez eddig 25 ezren csatlakoztak személyesen vagy a Facebookon. A program 2015-ös célja, hogy további 10 ezer ember tegyen személyes ígéretet arra, hogy soha nem iszik, ha vezet.

Bár a statisztikák évről évre javulást mutatnak, még tavaly is 1601 olyan baleset volt hazánkban, melyet ittas vezetés okozott.

zseda_jenson_button_mclaren.jpg

Button még 2010-ben csatlakozott a Join The Pact kampányához. Csatlakozásának időpontja egybeesik a szezonnal, amellyel kezdődően a McLaren csapat tagja lett. „Fel akarjuk hívni a figyelmet a veszélyekre, melyek az utakon leselkednek. Ez nem csak Magyarországra jellemző, hanem az egész világra. Sok országban számos problémát okoz az ittas vezetés. Bármelyikünket érinthet bármilyen pillanatban” – mondta a pilóta, aki igenis komolyan vette ezt a fontos témát.

Persze, a pilóta mellé sokan szívesen beültünk volna… Zséda ezt megtehette. Az énekesnő elárulta: biztonságban érezte magát, egy rendkívül kedves és közvetlen sofőr társaságában.

 

Fotó: PResston PR és Pluszmínusz

komment

audrey hepburn 2015.07.24.13:39
Címkék: sport közélet alkohol autó Zséda Forma-1 Button

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr47652008
süti beállítások módosítása