Talán az októberi napsütés még nem az utolsókat rúgta hétfőn, de a Puskás Ferenc Stadionnak ezek már a végnapjai. Családias hangulatú gálával búcsúzott a közönségtől a lebontásra ítélt építmény, így az utolsó lábnyomot még én is ott hagytam a stadion gyepszőnyegén.
A több mint hatvanéves létesítményre hamarosan kiírják a közbeszerzési eljárást, és még tavasz előtt le fogják bontani. Ezzel lezárul egy korszak, melyből hatvan évet én nem éltem meg, de így is akadtak élményeim az omladozó lelátón.
Puskás Ferencet először és utoljára személyesen is láthattam, 2002-ben, amikor a stadion „keresztelője” megtörtént. De ott tapsikoltam akkor Raúlnak és Iker Casillasnak is, és furcsa mód arra nem emlékszem, hogy kik játszottak a magyar válogatottban…
De duplán őrjöngtem, amikor 2007-ben 3-1-re vertük a világbajnok olaszokat egy barátságos meccsen – aznap kaptam meg életem első újságírói állását, naná, hogy tomboltam. Az akkor játszó olasz válogatott játékosok neveit most is fel tudnám sorolni, a magyarok már megint nem jutnak eszembe…
Lehet, hogy nem kellene folytatnom ezt a sort? Szóval, jó volt nekünk ez a stadion, pont illett a focinkhoz. De legyen jobb ez is, az is!
Az új Puskás Ferenc Stadion a világon is különlegesnek számító eljárással épül meg. A 68 ezer férőhelyes multifunkcionális létesítmény több mint 20 sportágat szolgál majd ki, vagyis sokkal több lesz egy korszerű labdarúgó-stadionnál. Az építkezés a tervek szerint tavasszal kezdődik, és 2018-ban fejeződik be. A teljes beruházást tekintve 90-100 milliárd forintos összegek repkednek, de inkább ne is gondoljunk bele, hogy mit jelent ez. Csak legyen foci(nk) és csapat(unk), olyan, akiknek érdemes lesz megjegyezni a nevét!
Fotó: Pluszmínusz
Kövesd a Pluszmínuszt az Instagramon is!