Hosszú álmában is úszni szokott

Másfél éve dolgozik együtt a piacvezető táplálék-kiegészítő cég, a BioTechUSA és Hosszú Katinka. A világ legtöbbet versenyző úszója tudja mit akar, vannak tervei, és ebben helye van a BioTechnek is. Az együttműködésük most egy magasabb szintre lépett.

iron_3.JPGA két fél 2014 őszén került kapcsolatba egymással, amikor Hosszú Katinka első motivációs könyve, A magyar Iron Lady nem a megszokott módon, könyvesboltokban, hanem a BioTechUSA boltjaiban és webshopjában vált elérhetővé az emberek számára. Az egy évvel később megjelenő folytatás, az Iron Lady - Az átalakulás esetében már nem volt kérdés, hogy a 27 éves úszónő ezt szintén ugyanezen a módon fogja terjeszteni. Az új könyv megjelenését ismét országos roadshow kísérte, ahol a rajongók hosszú órákat álltak sorban egy aláírásért vagy közös fotóért. Az együttműködést tovább mélyítve a felek piacra dobták a céggel közösen kifejlesztett Iron Series termékcsaládot.

„A közös szemléletnek, a sikeres együttműködésnek és a jó kapcsolatnak köszönhető, hogy ez a korábban üzleti alapú kooperáció most egy teljesen új szintre lépett, ugyanis egy 5 évre szóló szponzorációs szerződést írtunk alá, melynek értelmében a márka arca lettem” – mesélte a világbajnok úszónő, aki elárulta azt is, hogy a londoni olimpia és a barcelonai világbajnokság között eltelt időszakban nagyon sokat tanult saját magáról.

Katinka nem csak eredményeivel, de kitartásával is példát mutat. Ezt bizonyítja, hogy a Facebook-oldalán több mint 260 000 követője van, míg az Instagram profilján pedig több mint 95 000-en kíváncsiak rá. A világ legtöbbet versenyző úszójaként az Iron Lady-t határainak feszegetésében semmi sem akadályozhatja. Küldetésnek időközben jelmondata is lett: hard work always pays off, azaz magyarul a kemény munka mindig kifizetődik.

iron_4.JPGFelkészülése pedig egyenesen szédítő: „heti 6 alkalommal kora reggel az edzőteremben indítom a napomat, itt 2,5-3 óra súlyzós edzést végzek. Ezt követően úszom, illetve délután is. Egy úszóedzés átlagosan 7-8 km. A mai napig imádok úszni, még álmomban is úszni szoktam. Az edzésmunkában nagyon fontos a regeneráció, ezt egy jéggel feltöltött kádban végzem napi rendszerességgel. Ez felgyorsítja a vérkeringést, csökkenti az izomlázat, és alkalmas kisebb gyulladások megszüntetésére is” – mesélte Katinka, aki ezek mellett arra is figyel, hogy naponta ötször étkezzen.

„Gyakorlatilag az egész napom abból áll, hogy úszom és eszem. Reggelente Iron Meal turmixszal kezdek, ebből az epres ízű a kedvencem. Igyekszem minél egyszerűbben enni, rengeteg húst, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok. Tudom, hogy húsból leginkább a sovány szárnyas húsok ajánlottak, nekem azonban nagy kedvencem a vörös hús, ami iszonyúan jól esik, érzem, hogy feltölt energiával. Időnként persze nekem is becsúszik egy-egy csaló étkezés, például imádom a pizzát. Az étkezésemet pedig táplálék-kiegészítőkkel tökéletesítem. Rendszeresen fogyasztom a BioTechUSA-val közösen kifejlesztett Iron Meal-t, Iso Whey Zero gyorsan felszívódó tejsavó-fehérje izolátumot edzés után és Casein Fusion lassan felszívódó, kazeinből és tejfehérjéből készített fehérjekészítményt lefekvés előtt. Edzés közben az állóképességi sportolóknak dedikált Endurance termékcsalád Isotonic italát fogyasztom, ami egy szénhidrát-elektrolit oldat, így hozzájárul a teljesítményem hosszú távú fenntartásához a hosszan tartó edzés alatt. Emellett multivitaminokat és egyéb vitaminkészítményeket is használok.”

És, hogy mindezt – a terhelést, a versenyeket, a győzelmeket – meddig folytatja? Elég határozottan tudja. „Bárhogy is alakul, Rio után gőzerővel folytatom tovább az úszást, 2020-ban, Tokióban is szeretnék indulni. Mellette párhuzamosan építem tovább a vállalkozásomat, ugyanis ezzel szeretnék, szeretnénk foglalkozni hosszú távon. Egyszer pedig biztosan eljön az az idő is, amikor megállapodunk, és a férj-feleség-edző-tanítvány szerepkörből egy új szintre lépünk, ahol elsősorban anya és apa leszünk, ugyanis három gyereket szeretnénk majd” - tette hozzá Hosszú.

Fotó: BioTech USA

komment

audrey hepburn 2016.06.02.16:04
Címkék: sport egészség úszás életmód erő vitamin Hosszú Katinka BioTechUSA

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr508772114
süti beállítások módosítása