Próbaszüret vizsgán az Irsai Olivér

Tudtátok, hogy van olyan, hogy próbaszüret? Aki foglalkozik borászattal, annak nyilván nem idegen a szó, de csak akadnak kevésbé hozzáértők is. Szóval a próbaszüret azért van, hogy így meghatározzák a szüret időpontját. A Bujdosó Pincészetnél a napokban végezték ezt el az Irsai Olivéren.

szolo1.jpgA próbaszüret során – amelyet augusztus elejétől minden héten elvégeznek – a szőlő több szempontból analizálható, így megállapítható többek között a cukor- és savtartalma illetve pH-értéke is. A kapott adatok és a várható időjárás határozzák meg elsősorban a szüret időpontját, amely idén várhatóan augusztus 18-án veszi kezdetét a dél-balatoni Bujdosó Szőlőbirtok és Pincészetnél.

A Dél-Balatoni Borvidéken idén egyébként átlagosan 25-30 százalékkal kisebb terméshozamra számíthatnak a boros gazdák, ahogy a balatoni régió valamennyi területén. A termésmennyiség csökkenését elsősorban a tavaszi fagy okozta, a virágzás alatti hűvös idő pedig a kötődést érintette hátrányosan, mert sok magtalan bogyó keletkezett. Mindez csak a fürtzáródásnál, azaz a mostani időszakban mutatható ki.

bujdoso_borito.jpg

A Bujdosó Pincészet a tavalyi termésmennyiségükhöz képest idén a balatoni borvidékek átlagánál jobb eredményekre számíthat, 20 százalékos terméshozam-csökkenéssel kalkulálnak. Jelenleg a rendezvények mellett a szőlőmunkálatok finomhangolására összpontosítanak, folyamatosan végzik a hajtások és fürtök válogatását, így semmi akadályát nem látják az Irsai Olivér szőlőjük augusztus közepi szüretének. Persze, mi már a kóstolót várjuk…

audrey hepburn 2016.08.12.09:34
Címkék: szüret bor szőlő borász pincészet Balaton Bujdosó

Zsebre a Dél-Balatoni Iránytűvel

A Dél-Balatoni Iránytű zsebtérkép célja, hogy segítséget nyújtson a látogatóknak a térségi bor- és gasztrokultúra megismerésében, és bemutassa a régióban rejlő turisztikai és kulturális lehetőségeket. A gasztrotérképen szereplő pincék, éttermek és más helyek 2016-ban is számos programmal várják a Dél-Balatonra látogatókat. Ezen programok tervezéséhez nyújt segítséget együttműködésük legújabb eredménye, a Dél-Balatoni Iránytű.

del-balatoni_iranytu_2.JPGA zsebtérképen 19 borászat, 14 vendéglátóhely (cukrászda, étterem, büfé, kávézó) és további 17 kulturális és szabadidős hely szerepel rövid bemutatkozóval, elérhetőséggel, nyitva tartással.

A borászatok, éttermek és egyéb helyek kiválasztását a Dél-Balatoni Borút elnökségi tagjai segítették. A legfontosabb elvárás a színvonal volt. A bemutatott helyek csak konszenzussal kerülhettek be, továbbá fontos kritérium volt, hogy meghatározott, fix nyitva tartással rendelkezzenek és a Balaton-parthoz közel, hozzávetőlegesen tíz kilométeren belül helyezkedjenek el.

„Elhatároztuk, hogy a két éve útjának indított dél-balatoni összefogás, a Dél-Balatoni Bor áldozatos munkájának újabb eredményeként megmutatjuk az embereknek, hogy kik vagyunk. Ezért önköltségen megvalósítottuk rég dédelgetett álmunkat: egy igazán kivételes kiadványban szerepeltetjük mindazokat a dél-balatoni helyeket, amelyekre büszkék vagyunk” – mondta Bujdosó Ferenc, a Balatonboglári Hegyközségi Tanács elnöke.

del-balatoni_iranytu.JPGAz ingyenes, praktikus, tartalmas és sokoldalú kiadványt első ízben húszezer példányban terjesztik, elsősorban a térképen szereplő több mint negyven helyen lesz hozzáférhető, valamint a Dél-Balatoni Borút honlapjáról és a megjelölt helyek Facebook-oldalairól letölthető és kinyomtatható. 

A gasztrotérkép kivitelezése Tóth Andrej, grafikus munkája. Andrej grafikus, képzőművész, több mint tíz éve állandó grafikusa, arculattervezője az A38 hajónak, munkáival három egymást követő évben is elnyerte az Év Kulturális Plakátja díjat. 2010 óta az ARC kreatív csapat tagja. Jelenleg pedig többek között a Bortársaságnak is dolgozik.

 „Hamar kiderült, hogy Andrej érti a déli parti hangulatot, és ezt sikerült is átvinnie a térképre. Ismerjük a déli part adottságait, ezt próbálta meg vicces stílusban szerethetővé tenni” – mondta Konyári Borbála, az IKON borásza, aki a térkép megvalósításában is közreműködött.

Érdemes tehát beszerezni, vagy letölteni a Dél-Balatoni Iránytűt, hiszen ha valaki ezzel érkezik a rajta feltüntetett helyekre, meglepetésben részesül.

audrey hepburn 2016.06.15.15:22
Címkék: közélet térkép bor gasztronómia borászat Balaton Konyári Bujdosó Dél-Balaton

A cuvée-k úttörője

Már megint sikerült finom borokat kóstolni, ez persze nem panasz. A dél-balatoni Pócz Pincészet borásza a főváros szívében, a népszerű Kadarka Borbárban kóstoltatta meg legkülönlegesebb nedűit.  Pócz József, a pincészet vezető borásza mesélt a borászat aktualitásairól, sikereiről illetve jövőbeni terveiről is.

fullsizerender_5.jpgA Dél-Balaton egyik meghatározó pincészete, a Pócz Pincészet életében a szőlőtermesztés és a borkészítés hagyománya generációkra vezethető vissza. Pócz József, aki nemcsak a pincészet vezető borásza, hanem egyben a Balatonlellei Hegyközség elnöke 25 éve kezdte felépíteni a tízhektáros, ma már szőlőtermesztéssel, borkészítéssel és vendéglátással kibővült birtokát.

A pincészet borkészítésének filozófiája, hogy átmentse és megőrizze a szőlő íz- és zamatgazdagságát, gyümölcsösségét. Saját termelésű szőlőből készítik boraikat. A pincészet egyediségét a cuvée-k adják, amelyek mind Pócz József ízlésvilágát, mind pedig a Dél-Balatoni Borrégió adottságait megjelenítik.

„Az, hogy ma itt tartunk, rengeteg erőfeszítésnek köszönhető, de úgy hiszem, megérte az áldozatos munka, amit mind a szakma, mind a fogyasztók értékelnek. Nem elég, ha a szakma ismeri és értékeli a borainkat, meg kell ismertetni a fogyasztókkal is” - vallja Pócz József, aki több mint 40 éve szeretett bele ebbe a szakmába.

pocz_pinceszet_borbemutato_1_20160602.JPGA pincészet nagy dobása idén a 2013 elnevezésű prémium vörös cuvée-je. Ez egy cabernet sauvignon, merlot és kékfrankos házasításából született birtokbor, amely a hosszú, tölgyfahordós, majd ezt követően fél éves palackos érlelést követően idén már kapható. A borászat jövőbeli tervei között szerepel a pincészeti gépek további modernizációja, a pince energetikai korszerűsítése és saját palackozójuk technológiai megújítása is.

A Pluszmínusz kedvence a Kokas-hegyi Chardonnay lett, amely nem csak a mi ízlésünknek felelt meg, hanem a Balatonboglári Borvidéki Borversenyén is a csúcszsűri - chardonnay kategóriában - a régió legjobbjának ítélte. Pócz József elmondása szerint ők kézműves borászok, csak használják a tudomány és a technika vívmányait. Hát valahogy így kell ezt!

fullsizerender_3.jpgFotó: Pluszmínusz

 

audrey hepburn 2016.06.15.14:45
Címkék: közélet bor ital borászat szőlő borász Kadarka Pócz Pincészet

Hosszú álmában is úszni szokott

Másfél éve dolgozik együtt a piacvezető táplálék-kiegészítő cég, a BioTechUSA és Hosszú Katinka. A világ legtöbbet versenyző úszója tudja mit akar, vannak tervei, és ebben helye van a BioTechnek is. Az együttműködésük most egy magasabb szintre lépett.

iron_3.JPGA két fél 2014 őszén került kapcsolatba egymással, amikor Hosszú Katinka első motivációs könyve, A magyar Iron Lady nem a megszokott módon, könyvesboltokban, hanem a BioTechUSA boltjaiban és webshopjában vált elérhetővé az emberek számára. Az egy évvel később megjelenő folytatás, az Iron Lady - Az átalakulás esetében már nem volt kérdés, hogy a 27 éves úszónő ezt szintén ugyanezen a módon fogja terjeszteni. Az új könyv megjelenését ismét országos roadshow kísérte, ahol a rajongók hosszú órákat álltak sorban egy aláírásért vagy közös fotóért. Az együttműködést tovább mélyítve a felek piacra dobták a céggel közösen kifejlesztett Iron Series termékcsaládot.

„A közös szemléletnek, a sikeres együttműködésnek és a jó kapcsolatnak köszönhető, hogy ez a korábban üzleti alapú kooperáció most egy teljesen új szintre lépett, ugyanis egy 5 évre szóló szponzorációs szerződést írtunk alá, melynek értelmében a márka arca lettem” – mesélte a világbajnok úszónő, aki elárulta azt is, hogy a londoni olimpia és a barcelonai világbajnokság között eltelt időszakban nagyon sokat tanult saját magáról.

Katinka nem csak eredményeivel, de kitartásával is példát mutat. Ezt bizonyítja, hogy a Facebook-oldalán több mint 260 000 követője van, míg az Instagram profilján pedig több mint 95 000-en kíváncsiak rá. A világ legtöbbet versenyző úszójaként az Iron Lady-t határainak feszegetésében semmi sem akadályozhatja. Küldetésnek időközben jelmondata is lett: hard work always pays off, azaz magyarul a kemény munka mindig kifizetődik.

iron_4.JPGFelkészülése pedig egyenesen szédítő: „heti 6 alkalommal kora reggel az edzőteremben indítom a napomat, itt 2,5-3 óra súlyzós edzést végzek. Ezt követően úszom, illetve délután is. Egy úszóedzés átlagosan 7-8 km. A mai napig imádok úszni, még álmomban is úszni szoktam. Az edzésmunkában nagyon fontos a regeneráció, ezt egy jéggel feltöltött kádban végzem napi rendszerességgel. Ez felgyorsítja a vérkeringést, csökkenti az izomlázat, és alkalmas kisebb gyulladások megszüntetésére is” – mesélte Katinka, aki ezek mellett arra is figyel, hogy naponta ötször étkezzen.

„Gyakorlatilag az egész napom abból áll, hogy úszom és eszem. Reggelente Iron Meal turmixszal kezdek, ebből az epres ízű a kedvencem. Igyekszem minél egyszerűbben enni, rengeteg húst, zöldséget és gyümölcsöt fogyasztok. Tudom, hogy húsból leginkább a sovány szárnyas húsok ajánlottak, nekem azonban nagy kedvencem a vörös hús, ami iszonyúan jól esik, érzem, hogy feltölt energiával. Időnként persze nekem is becsúszik egy-egy csaló étkezés, például imádom a pizzát. Az étkezésemet pedig táplálék-kiegészítőkkel tökéletesítem. Rendszeresen fogyasztom a BioTechUSA-val közösen kifejlesztett Iron Meal-t, Iso Whey Zero gyorsan felszívódó tejsavó-fehérje izolátumot edzés után és Casein Fusion lassan felszívódó, kazeinből és tejfehérjéből készített fehérjekészítményt lefekvés előtt. Edzés közben az állóképességi sportolóknak dedikált Endurance termékcsalád Isotonic italát fogyasztom, ami egy szénhidrát-elektrolit oldat, így hozzájárul a teljesítményem hosszú távú fenntartásához a hosszan tartó edzés alatt. Emellett multivitaminokat és egyéb vitaminkészítményeket is használok.”

És, hogy mindezt – a terhelést, a versenyeket, a győzelmeket – meddig folytatja? Elég határozottan tudja. „Bárhogy is alakul, Rio után gőzerővel folytatom tovább az úszást, 2020-ban, Tokióban is szeretnék indulni. Mellette párhuzamosan építem tovább a vállalkozásomat, ugyanis ezzel szeretnék, szeretnénk foglalkozni hosszú távon. Egyszer pedig biztosan eljön az az idő is, amikor megállapodunk, és a férj-feleség-edző-tanítvány szerepkörből egy új szintre lépünk, ahol elsősorban anya és apa leszünk, ugyanis három gyereket szeretnénk majd” - tette hozzá Hosszú.

Fotó: BioTech USA

audrey hepburn 2016.06.02.16:04
Címkék: sport egészség úszás életmód erő vitamin Hosszú Katinka BioTechUSA

Gyógyítanak a távol-keleti ízek

„Ha az ízek harmonikusak és az alapanyagok frissek, az ételek gyógyítanak” – állítja Ching-He Huang, a kínai gasztronómia legnépszerűbb alakja, az ázsiai konyhaművészet nagykövete. A séfhölgy május közepén Magyarországon járt, hogy a Gourmet Fesztivál színpadán főzzön.

chang1.JPGAki épp nem a főztjére figyelt, az azt találgatta, hogy 37 évesen hogyan nézhet ki 25-nek a bájos szakács. A séfhölgy Tajvanon született, a farmjukon 25-en laktak együtt. Mindenkinek megvolt a feladata, ő már kiskorától segített a háztartásban, a főzés alapelveit nagymamájától tanulta. Többek között azt, hogy a rendelkezésre álló élelmiszerek mennyisége és fajtája szűkös – nemcsak náluk, hanem az egész országban -, ezért a kínaiak majdnem mindent megesznek, ami mozog, és az állatok, növények szinte minden részét felhasználják.  A nagymamája szerint bármiből lehet finomat főzni, csak kellő figyelmet kell fordítani az elkészítésre.

”A farmunkon szerencsére bőven termett rizs és zöldség, hamar megtanultam, hogy fűszerekkel hogyan tegyem ezeket ízletessé. Húsra azonban nem mindig volt pénzünk, a hentestől a maradékokat vettük meg, amelyek remek ízt adtak az egyébként egyszerű ételeknek. Most pont fordítva van: míg gyermekkoromban, szegényen a friss, organikus alapanyagokban nem volt hiányunk, Londonba költözve azt tapasztaltam, hogy itt épp ezekért kell a legtöbbet fizetni” – mesélte a séfhölgy.

chang2.JPGA korai élmények meghatározóak voltak számára. Nem szereti pocsékolni az ételt, és maga is vallja a népi bölcsességet, hogy az étel orvosság: ha egészséges ételeket eszünk, kiegyensúlyozottan táplálkozunk – ez a hosszú élet egyik kulcsa. Tévésorozataiban ezt a tudást igyekszik átadni.

A „Könnyedén kínaiul” műsorban bemutatja, hogy ha van kéznél friss saláta és egyéb zöldségek vagy rizs, akkor 20-30 perc alatt remek távol-keleti vacsorát készíthetünk. Annyi a titkok, hogy kell öt alaphozzávaló, amiből betárazunk otthon. Ezek a következők: 1. rizsbor (kicsit kesernyés, kiegyensúlyozza az olajos, édesebb ízeket) 2. szójaszósz 3. szezámolaj (ebből csak kicsi kell, nagyon erős az aromája) 4. fekete rizsecet 5. kínai ötfűszer-keverék. Ezek már hazánkban is beszerezhetők az ázsiai vagy kulináris boltokban.  Ching ezenkívül még két fontos aspektust hangsúlyoz. Az egyik, hogy az ázsiai ételeknél figyeljünk az ízek harmóniájára. A másik, hogy organikusan termelt zöldséget, gyümölcsöt használjunk, amelyeket ő a minőségük és kedvezőbb áruk miatt helyi termelőktől szerez be.

A Food Network csatornán júniusban vasárnaponként látható„Ching: A lenyűgöző Ázsia” forgatása során csodálatos helyeken járt.  Hong Kong, Makaó, Okinava és Tokió legjobb éttermeit, helyi érdekességeit kutatta. Kedvence Okinava szigete volt, ahol az emberek kiegyensúlyozattak, sokan száz év felettiek, rengeteg gyökérzöldséget, tengeriszőlőt, tengerifűt, mungóbabot és tofut esznek.

A séf csak három napot tudott itt tölteni, de amikor a Gourmet Fesztiválnak vége lett, igyekezett minél többet felfedezni hazánkból férjével, a színész Jamie Choval együtt.

audrey hepburn 2016.05.29.09:51
Címkék: fesztivál étel egészség szakács séf Food Network

Vitorlás borok a nyár slágere

A Bujdosó Pincészet Budapesten mutatta be legújabb borait. A nedű bemutatónak ezúttal a Veritas borkereskedés Dohány utcai üzlete adott otthont, ahol Bujdosó Ferenc, a pincészet vezető borásza mesélt a legújabb aktualitásokról, illetve jövőbeni terveiről is.

img_1730_1.jpg„Szerencsére nem pihenünk egy percre sem: a borkészítéstől a rendezvényekig számos teendő akad, így például az idei telepítések és azok támrendszerének elkészítése vagy a borok palackozása is egyaránt fontos feladat” – mondta Bujdosó Ferenc.

Idén 5,5 hektár szőlő újratelepítését végzik, ezen belül három hektár területtel bővítik a kékfrankos ültetvényüket, egy hektár olaszrizlinggel a Csirip-tetőn lévő területüket és további másfél hektárral a Kokas-hegyi vörös (merlot, cabernet sauvignon és cabernet franc) birtokukat. Az egyik legnépszerűbb borukat, a Nemerét is a napokban állították össze. Nagy kérdés volt Ferenc számára, hogy a chardonnay megjelenjen-e önálló fajtaként is vagy teljes egészében a Nemere alapjául szolgáljon. Végül ez utóbbi mellett döntöttek.

img_1705.jpgA májusi esős napok nem hátráltatták a pincészetet a munkálatokban, ezeken a napokon a palackozásra összpontosítottak. A folyamatos munka eredményeként már palackba került többek között a Katamarán ’13, a Tramontana ’15, és két új slágergyanús termékük is. Az egyik a cabernet franc és sauvignon házasításával készült Katamarán Rozé, amely a borvidéki borverseny legmagasabb pontszámával Balatonboglár Város Bora lett, illetve a BalatonBor, amely egy reduktív olaszrizling, és Magyarország első borrégiós márkájaként egyébként éppen a napokban debütált.

img_1734.jpgIdén nem ez az első változás a Bujdosó Pincészet életében, hiszen tavasszal a pincészet termékpalettája három tétellel is bővült, ráadásul új dizájnra, és több boruk esetében az egyre népszerűbb csavarzáras palackozásra állnak át. A buborékos borok új küllemet kaptak: az eddig Frisseccoként ismert gyöngyöző bor, amely Irsai Olivér-sauvignonblanc-sárgamuskotály szőlőből, a legkíméletesebb pezsgő alapbor technológiával készült, ezentúl megújult külsővel és „Zöld” márkanéven kapható majd. Buborékos párját, a pinot noir és cabernet sauvignon egybeszüreteléséből született Roseccót „Kék” névre keresztelték. Idén „megszületett a testvér is” – ahogyan Ferenc fogalmazott, amelyet Bordó névre kereszteltek. Ez egy vörös habzóbor, amely egy igazi bordeaux-i cuvée, azaz cabernet sauvignon, cabernet franc és merlot házasításából jött létre. A háromtagú borcsalád (Zöld, Kék, Bordó) valamint az új Katamarán Rozé és a további, már jól ismert boraik többek között a Veritas borkínálatában, a Bujdosó vinotékákban, fesztiválokon, valamint a Bujdosó webshopban is kaphatók, és kétség kívül a nyár slágerei lesznek.

 

audrey hepburn 2016.05.28.14:20
Címkék: közélet rozé bor szőlő vinotéka Balaton Bujdosó Dél-Balaton

Új Sledgeback kiadvány, még több C.A.F.B. koncert

Új lemezzel jelentkezik a Sledgeback. Szakácsi Gábor Seattle-ben működő zenekara ezúttal egy bakeliten jelenteti meg a friss szerzeményeket, az előző albumhoz hasonlóan, szintén Európában. Egy videoklip is érkezik és további koncerteket is ígér a zenész amerikai bandája mellett a C.A.F.B. zenekarral.

szakacsi9.jpgA ‘36206’ című nagylemez megjelenése kapcsán márciusban hazalátogatott Szakácsi Greg. Az immáron 17 éve Seattle-ben élő, magyar származású punk rocker régi zenekarával, a C.A.F.B.-vel lépett fel telt ház előtt a Dürer kertben, mely egyben a 90-es években igen népszerű együttes újraalakulását is jelentette. Az ígéretek közt mostantól több koncert is szerepel, ahol az úgymond klasszikus felállással dolgoznak majd.

“Jó volt újra együtt színpadra lépni a srácokkal. Az egész olyan álomszerűnek tűnt, ahogy előjöttek közben a 90-es évek legjobb pillanatai. Süti és Urbán Laca pont úgy nyomták a dalokat mellettem, mint 17 évvel ezelőtt, Mogyi pedig tökéletesen helyettesítette a billentyűt gitáron.” – mesélte Szakácsi a koncertről. – “Sok régi arc már a gyerekeivel érkezett, ami kifejezetten jólesett – megható volt, mennyi tinédzser és huszonéves fiatal jött el a bulira úgy, hogy kívülről tudta a közel két évtizede megjelent ‘Zanza’ lemezünk dalait. Ezek azok a pillanatok, amik miatt úgy érzem, azért hagytunk valamit az utókor számára a C.A.F.B. -vel. Ha másért nem, ezért már megérte végigmenni a göröngyös úton – látni, hogy örömet tudunk szerezni egy minket követő generációnak is.”

szakacsi6.jpgMagyar zenekara mellett Szakácsi Greg a 2004 óta működő amerikai Sledgeback banda tagja is – az együttes a ‘36206’ album után tavasz végén két vadonatúj dallal jelentkezik, melyek egy bakelit lemezen látnak napvilágot, a holland AggroBeat Records gondozásában. Mindeközben a zenekar már a következő nagylemez elkészítéséhez is hozzálátott – amint visszatért Seattle-be, Szakácsi azonnal újabb dalok írásába kezdett. A közeljövőben egy friss videoklip is megjelenik, melyet a ‘36206’ című albumon szereplő ‘The Hate’ című szerzeményhez forgattak a zenészek.

“Sok pozitív visszajelzést kaptam a ‘36206’ kapcsán, aminek nagyon örülök, mert számomra fontos volt, hogy a szülőhazámban is kihozzak egy anyagot a Sledgeback-kel. Kicsit féltem a kétnyelvű lemeztől, nem voltam benne biztos, hogy működni fog, de úgy tűnik, a közönség nagyon is megértette, miről van szó.” – magyarázta Greg. – “Még tavasszal megjelenik két új dalunk Európában – a ’10 after 10’ és a State of chaos’ egy olyan split bakeliten kerül forgalomba, melynek a másik oldalán egy régi oi! banda, a No Man’s land szerzeményei szerepelnek. Hamarosan elkészül a ‘The Hate’ című számunk klipje is, amit most először teljes egészében magam csinálok. Közben pedig már elkezdtem dolgozni egy új albumon, és a ‘36206’ vonalát folytatva nemcsak angol, hanem magyar nyelvű dalokat is írok újra."

Bár úgy tűnik, a Sledgeback háza táján most elég sok a teendő, Szakácsi ezentúl a C.A.F.B.-re is több időt fordít, mely főként újabb koncerteket jelent majd. További terveik is vannak persze a zenészeknek, szóba kerültek már esetleges stúdiófelvételek is, de jelen pillanatban a legfontosabb, hogy újra együtt vannak, és ismét elkezdenek közösen zenélni. Miután az együttes három alaptagja más formációkban is dolgozik (Urbán Laca a Ramonez, Süti a Cuki Presszó, Greg pedig a Sledgeback zenekarban), így biztos, hogy jó formában lesznek a C.A.F.B. koncerteken.

Szerző: Sledgeback/Pogonyi

Fotó: Keith Johnson

 

audrey hepburn 2016.05.16.08:53
Címkék: zene kultúra koncert zenész USA Sledgeback

Szülinapos Miniversum

Pünkösd hétfőn, Guinness-rekorddal szeretné ünnepelni két éves születésnapját az Andrássy úti Miniversum. Budapest egyik leglátogatottabb turista- és családi látványossága rossz idő esetén is érdemes lesz felkeresni, mert mindig tartogat valami meglepetést, kicsiknek és nagyoknak is.

kep_2.jpgEzen a napon fog bemutatkozni a kiállítás egyik teljes termét beborító fényfestés és fényjáték, ami tudomásunk - és a Miniversum tudomása szerint is - példátlan a világon. Nyolc darab projektor, külön erre a célra telepített audiovizuális technika a terepasztalon, és a terem falain folyamatos zenés animációt jelenít meg, benne éjszakai és nappali világot, hőlégballonos repülést, hulló csillagokat, sarki fényt, valamint a miniatűr világ fénypompába öltöztetett épületeit.

Az Andrássy út 12. szám alatti Krausz-palotában 2014-ben felépült Miniversum terepasztalain Magyarország nevezetességei elevenednek meg százszoros kicsinyítésben. A terepasztalon 14 település, 600 épület, 1,2 km sínpálya, 100 folyamatosan mozgásban lévő vasúti szerelvény, működő közúti forgalom és kb. 5000 miniatűr figura kapott helyet. A mini világ egyes elemeit, jeleneteit a csaknem 100 interaktív nyomógomb, irányítópanel vagy érintőképernyő segítségével a látogatók irányíthatják.

kep_3.jpgMájus 16-án az "egy napon, egy helyen a legtöbb, fényképpel regisztrált kisvonat" Guinness-rekordját is szeretné a Miniversum a látogatók segítségével megdönteni, amin bármilyen játék vonattal, modellvasúttal, akár plüssel vagy tologatós fa kisvonattal részt lehet venni.

Sőt, a  Miniversum a benti termekből az utcára is kiköltözik: hétfőn egész napos programok, köztük belvárosi kisvonatozás, aszfaltfestés, szerencsekerék, kézműves aktivitások és hasonlók várják a vendégeket. A születésnapjukat szintén május 16-án ünneplő látogatók a Miniversum vendégei lesznek, boldog szülinapot, mindenkinek!

audrey hepburn 2016.05.14.10:48
Címkék: közélet gyerek program rekord pünkösd Miniversum

Bocuse d'Or és a három kívánság

„Ma, Magyarország felkerült a konyhaművészet térképére” – mondta Jérôme Bocuse, a Bocuse d’Or gála vacsoráján aznap, amikor Széll Tamás megnyerte a világ legrangosabb szakácsversenyének európai döntőjét, Budapesten.

20160218_bdo_151.jpgHamvas Zoltánnak, a Magyar Bocuse d'Or Akadémia elnökének az elmúlt években volt három kívánsága. Az egyik, hogy egyszer legyen magyar séf a Bocuse d’Or világdöntőjében (ez 2013-ban Széll Tamás már megvalósította). A másik, hogy Budapest rendezhesse meg a neves viadal európai döntőjét (kedden, szerdán ez is pipa). És a harmadik, hogy a hazai rendezésű Európa döntőn ott legyen a magyar versenyző a legjobb tízben. Nos, ez utóbbit annyira sikerült túlszárnyalni Széll Tamás és csapatának, hogy még Hamvas Zoltán legmerészebb álmait is felülírta.

emilchalhoub-9255.jpgNincs jobb szó rá, mint az, hogy őrületes siker! Fantasztikus teljesítmény, szédületes két nap a Hungexpo területén megrendezett viadalon. Potyoghatnának még itt a jelzők, de az is mind kevés lenne. Sporteseményeket megszégyenítő hangulat uralkodott a verseny alatt. A szurkolók – Norvégiától Bulgáriáig – síppal, dobbal, zászlókkal érkeztek, a magyarok meg tűzoltózenekarral. Fújták is megállás nélkül a „Tarka lepkét”, Tamás meg főzött, az ütemre, 5 óra 35 percen keresztül.

emilchalhoub-7398.jpgAz alapanyagokat már hétfőn este összeválogatták a csapatok, ehhez a METRO Kereskedelmi Kft. nyújtott támogatást, ahol beszerezhették a séfek a legfrissebb zöldségeket, gyümölcsöket, zöldfűszereket, de a dunai kecsege és a magyar gímszarvas is METRO alapanyag volt. Egyébként sosem fordult még elő a verseny történetében, hogy a rendező ország adhatta mindkét fő alapanyagot, ez hosszú hónapok csatája volt a francia szervezőkkel, de úgy tűnik Széll Tamásnak bejött a „magyar virtus”.

marksomay-5608.jpgÉs, ami plusz: erre az elsöprő győzelemre se szurkoló, se szakma, se versenyző nem számított. A világsikert hozó séf 4 és fél hónapon át készült erre a megmérettetésre, de az eredményhirdetés után nehezen tudott megszólalni. Saját elmondása szerint ezt a sikert csak csapatmunkával, összefogással, fegyelmezettséggel és a szakma iránti teljes alázattal lehetett megvalósítani. Olyan szavak ezek, melyeket ritkán hallunk, és mennyire hiányzik. Ezt az összefogást lehetett érezni két napon át, de még a verseny utáni ünneplésen is, amikor több száz ember – politikustól kezdve, pincéren át az újságíróig –  állva tapsolta a magyar csapatot.

emilchalhoub-7718.jpgA dobogóra még a norvégok és a svédek fértek fel, mellettük Franciaország, Izland, Finnország, Hollandia, Svájc, Belgium, Dánia és Észtország csapata lehet majd ott Lyonban a 2017-es világdöntőn.  A világ leghíresebb szakácsversenyét 1987 óta rendezik meg Franciaországban, alapítója Paul Bocuse, a világ egyik leghíresebb séfje. A világdöntő minden páratlan évben van Lyonban, minden páros évben pedig, - mint amilyen a mostani is, az európai döntő zajlott. Ezúttal velünk, nálunk, együtt! Ilyen ez a három kívánság.

marksomay-7179.jpg

Fotó: METRO és Pluszmínusz

audrey hepburn 2016.05.13.14:39
Címkék: közélet étel szakács gasztronómia séf METRO Széll Tamás Bocuse dOr

Érzékiség természetesen

Érzéki, mégis természetes! Ez a Tchibo webáruház legújabb, női fehérnemű kollekciójának mottója - és valóban így van! A finom kidolgozású, romantikus, csipkés részletmegoldások mellett nagy gondot fordítottak a tervezők az anyagok kiváló minőségére és a praktikus, mindennapi szempontokra is. Nézzünk szét együtt,a fehérnemű kínálatban!

melltarto1.jpgEz a push-up melltartó lélegzetelállító dekoltázst varázsol, tudjuk, szeretjük. Éppen ezért ideális viselet mélyen kivágott felsőrész vagy trikó alatt – ez utóbbiról a különleges fazonú, finom, puha csipkével ellátott hátrész is gondoskodik. Az elasztánt tartalmazó, rugalmas anyag tökéletes illeszkedést és kiváló formatartást biztosít. A körmerevítőnek köszönhetően a melltartó megtámasztó hatást nyújt és optimálisan áll, valamint jó tartásról gondoskodik. Az elöl összekapcsolható melltartót állítható hosszúságú pántokkal látták el.

Jó hír a telt keblűeknek: itt egy speciális, minőségi merevítős melltartó E kosárig! Ez a melltartó kényelmes szabásvonallal készült nagy méretekhez. Mindez többek között a széles, oldalsó részben és a magasabb kosárszegélyben nyilvánul meg. A széles pántok hossza igény szerint állítható. A kosarakon és az oldalsó részeken található hálós betétek optimális tartást biztosítanak. A melltartó varrás nélküli, kétrétegű, merevítős kosarainak köszönhetően csaknem teljesen láthatatlan a ruha alatt. Kiváló minőségű biopamuttal készült. Az elasztántartalom nagyobb rugalmasságról, tökéletes illeszkedésről és formatartásról gondoskodik. Sőt, a háromszorosan állítható puha SoftSeal® kapocs még kényelmesebbé teszi a fehérneműt. A melltartó rendkívül igényesen kidolgozott, finom, puha csipke és masni is díszíti.

haloing3.jpgDe a női hálóingeket sem érdemes kihagyni. 95 százalék ökológiai gazdálkodásból származó biopamutból készült, emellett elasztánt is tartalmaz a tökéletes formatartás érdekében. Az egyszerre nőies és lezser hálóing tökéletesen áll és rendkívül kényelmes viseletet biztosít. S-estől XXL-es méretig érhető el – ám csupán a készlet erejéig. És azt se felejtsd el, hogy jön a nyár, érdemes megnézni a fürdőruhákat is. Kellemes válogatást!

audrey hepburn 2016.05.04.10:40
Címkék: divat fehérnemű hálóing melltartó Tchibo