Létezik még a pláza-láz?

GfK Hungária piackutató cég munkatársai a legutóbb azt vizsgálták, hogy miért is szeretünk plázába járni. A tény nem összekeverendő a plázában vásárlással, ugyanis a kutatásból kiderült, a látogatók egyharmada csak nézelődik a bevásárlóközpontokban, és pénzköltés nélkül távozik.

Nyugodtan kijelenthetjük, ma a hiper-szuper bevásárlóközpontok afféle menedékként szolgálnak. Nyáron kellemes hűs fogad a légkondicionált épületekben, télen a hideg ellen nyújt védelmet (igaz, sokszor a kabát cipelése nem kellemes, gyakorta meg is morogjuk, hogy minek fűtenek ennyire…). Felmérjük a kínálatot, megnézzük és megjegyezzük az árakat, hogy aztán össze tudjuk hasonlítani. Ha nem a márkás üzleteket keressük, hanem beérjük a kisebb butikokkal, akkor legtöbbször azt tapasztaljuk, hogy ugyanaz, mint a „kínai bolt”, csak pár ezerrel drágább. Legyen az egy farmer, egy pulcsi vagy éppen egy táska, nem biztos, hogy megéri.

Viszont egy helyen megtalálunk mindent. Van kaja, ha megéhezünk. Fotel, ha elfáradunk. Mozi, játékterem, ha szórakozni vágyunk. Sőt a fitness, wellness szolgáltatások is sok helyen már a rendelkezésünkre állnak.

A felmérésből kiderült, hogy akik vásárolnak, átlagosan 7 ezer forintot költenek el, és Budapesten nyílnak meg legjobban a pénztárcák. A látogatók közel 60 százaléka nő, de ezen az adaton nem is éri meglepődni. A fiatalok főként szórakoznak, ismerősökkel találkoznak; a 30 év felettiek inkább vásárolnak. Ám van aki kortól, nemtől függetlenül mind a kettőt szívesen teszi.

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.08.30.10:37
Címkék: közélet divat pláza wellness

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr574741243

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.