Remegő térdekkel

Először is leszögezném: fanatikus szurkolója vagyok a magyar labdarúgó-válogatottnak. Százszor összetörték a szívem, és százegyedszer is össze fogják. Talán már a héten vagy jó eséllyel a jövő héten. Pesszimizmusom nem alaptalan; ha az ember sportportálokat, fórumokat olvas, és naprakész a válogatott körüli eseményekből, érti is, mire gondolok.

c699cf38-cc9d-4048-a9cf-3c4466243844.jpg

Most nem arról fogok írni, miért nem tetszik a kapitány által kijelölt keret, pedig arról oldalakat tudnék. Nem is arról, miért nem fog semmi megváltozni akkor sem, ha mindkét selejtezőn „fejre állunk”. Egy kapitányváltás jelen esetben csak bizonyos feltételek teljesülése mellett hozna változást. Nem látok sok esélyt arra, hogy azok a feltételek egy új kapitány kinevezésével teljesülnének.

Ami most nagyon zavar, az az a fajta előre mosakodós hozzáállás, amelyet a jelenlegi kapitány képvisel. Szörnyű nyilatkozatokat tesz minden mérkőzés előtt. Pár héttel előtte még mindig győzelemben bízik; de minél jobban közeledik az aktuális összecsapás, annál erősebb lesz szemében az ellenfél, és annál jobban kihangsúlyozza, hogy nem mi vagyunk a mérkőzés esélyesei. Lassan már a gyengébb játékerőt képviselő csapatok ellen is.

Még a mieink az észtek elleni csata favoritjai (a nem túl szerencsésen összeállított keretünk ellenére is), de már látom lelki szemeim előtt a lapokban: az észt csapat otthon bárkire veszélyes, és egyébként is, az előző sorozatban pótselejtezőt játszottak. Azt ugye ecsetelnem sem kell, hogy a törökök ellen a tisztes helytállás lesz a cél (a selejtezőcsoport előtt még úgy véltük, velük leszünk harcban a második helyért).

Az edző hozzáállása a mérkőzéshez minden esetben átragad a csapatra is. Hogy ne menjünk messzire: a hollandok ellen pont annyira szánalmasak voltak a játékosaink a pályán, amennyire „óvatosan” Egervári Sándor nyilatkozgatott a meccset megelőzően. De ami még ennél is szánalmasabb volt, az az értékelés a mérkőzés után, a felelősség teljes lerázása (egyéni hibákban látta a vereség okait a kapitány; arról egy szó sem esett, mennyire kaotikus volt a kezdőcsapat összeállítása, és mennyire nem volt felfedezhető semmilyen taktika és tudatosság a játékban), illetve, még meghökkentőbb módon, az értetlenkedés amiatt, hogy a rivális kapitány szervezetlennek látta csapatunkat. Jobb helyeken egy ilyen produkcióért egyből a kapitány fejét veszik, itt semmilyen felelősségre vonás nem történt, talán még ejnye-bejnye sem volt...

2_4.jpg

Volt már olyan kapitányunk, aki minden meccsen nyerni akart, és a játékosokat is ebben a szellemben küldte ki a pályára. Úgy is hajtottak; most sajnálhatjuk igazán, hogy az akkori játékosanyag jóval gyengébb volt a jelenleginél. Ezt a kapitányt a magyar futballközeg gyorsan kivetette magából, nekünk nem kell ez a mentalitás, hiszen mi magyarok vagyunk! Pedig ma már Luxemburg is megszoríthatja Portugáliát, a Feröer-szigetek megverheti Ausztriát, vagy épp a Videoton 3-0-val küldheti haza a lisszaboni Sportingot...

 Nincs jó előérzetem. Nálam ez a pesszimizmus olyan taktika, amely néha bejön; de abban bízom, hogy elkiabálom, és a várttal teljesen ellentétes forgatókönyv fog megvalósulni. Pénteken az észtek ellen nyerni kell idegenben is, és miért ne foghatnánk legalább egy pontot itthon a törökök ellen?

Én remegő térdekkel fogok leülni a tévé elé. Ez persze rajtam kívül senkit sem fog zavarni. Az viszont már igen, ha a játékosok is remegő térdekkel fognak a pályára kifutni... És akkor nem lesz kegyelem. Észtországban sem.

Szerző: lukeskywalker

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.10.09.08:11
Címkék: sport foci Egervári Puskás

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr44826350

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.