Erőszakkal a színpadon

Mától látható az Orlai Produkció és Bozsik Yvette rendezésében a Minden ötödik órában című előadás az Átrium Film-Színházban. El nem mesélt történetek családról, felnőttekről és gyerekekről, színészekre és táncosokra. Szigorúan 18 év felett!

minden_otodik_oraban.jpgAz ember betér a Margit körúti volt Május 1. moziból átalakított színházba, az előadás kezdete előtt kedélyesen elcseveg a barátokkal, iszik egy pohár bort, eszik egy pogácsát, nézi, ahogy érkezik a közönség, és várja, hogy megszólaljon a kezdést jelző gong.

Beül az ütött-kopott nézőtérre, megvárja, míg elhelyezkedik mindenki, egyszer legalább úgyis fel kell még állnia, hogy a középre érkezők is beülhessenek, és aztán jön a sötét és a néhány másodperces csend. Pont ennyivel később pedig már egy nőt erőszakolnak a színpadon…

Annyira bántón, annyira élethűen, hogy onnantól görcsbe áll az ember gyomra, és órákig úgy is marad. Minden ötödik órában. Magyarországon minden ötödik órára jut egy a családon belüli erőszakhoz köthető bírósági ügy, de ez csak a jéghegy csúcsa. A világon minden harmadik nő élete során megtapasztalja a fizikai, lelki, szexuális vagy gazdasági erőszak valamilyen formáját. Az áldozatok nagy része nő és gyerek, de valójában az egész társadalom érintett és sérül, ki áldozatként, ki elkövetőként, ki néma vagy éppen beavatkozó szemtanúként.

A figyelemfelkeltés és a csend megtörése volt a célja a rendező-koreográfus Bozsik Yvette-nek, aki ismét egy olyan darabot hozott létre, amely a prózai színház és a tánc közös találkozásáról szól.

minden_otodik_oraban_4.jpgAz erőszak és a tánc? A szex és a tánc? Igen, utóbbit közelebb érezzük egymáshoz, de ez esetben mégsem pozitív érzésekről van szó, mert az erőszak bekúszik a kerítésen át, az ajtó alatt, egészen a bőrünk alá. A színpadon látottak mintha egy másik világ rémálmai lennének. Nekem. De másnak? Hétköznapi emberek, családok, akik szörnyűségeket, valódi borzalmakat élnek át. A hírek, a bulvár tele van velük, és olykor már fel sem kapjuk a fejünket az újabb késelős, fojtogatós gyilkosságokra. Pedig…

Bozsik Yvette előadása fogyasztható. A brutalitás témáját feszegetve sem lép át egy határt, ami az alternatív irányba vinné. Érződik, hogy most ezt nem lehet. Ennél nem! Mert értenie kell mindenkinek a lényeget. A tánc úgy idomul a színészi játékhoz, hogy székbe szögező legyen. És az is. Fullajtár Andrea, Rába Roland, Mórocz Adrienn, Vati Tamás, Samantha Kettle és Valencia James segítségével.

A történetek egy része dokumentum alapú: bírósági jegyzőkönyvek, interjúk, levelek, valamint a NANE munkatársainak kutatásai alapján készült. Más részük a kortárs világirodalomból veszi anyagát: többek között Bergman, Bukowski és Agota Kristof szövegeiből.

A végén tapsolni kell. Persze, mert a színházban úgy illik. A közönség érezhetően nehezen veszi rá magát. Mit tapsolunk? A sok áldozatot? A gyilkosokat? A segítőket? A megmenekülteket? Nem, a színészeket. Nekik jár a taps, és nem miattuk nem akarunk, hanem a hirtelen ránk zúduló sok szörnyűség miatt, amely körülvesz minket, akár akarjuk, akár nem.

Fotó: Horváth Judit/Bozsik Yvette Társulat

 

1 komment

audrey hepburn 2013.04.10.11:39
Címkék: kultúra színház erőszak tánc gyilkosság áldozat

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr835214926

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

KincsesGy 2013.04.10. 13:22:01

Az előadás zseniális.
Csak azzal nem értek egyet, hogy csak 18 éven felülieknek, mert én kötelezően megnézetném minden középiskolással.