Sanzonokkal a Champs-Élysées-ig

Az első – várva várt – tavaszi hétvégén a Színház- és Filmművészeti Egyetem Ódry Színpadának nézőteréről egészen Párizsig, a Szajna-part bohém hangulatáig jutottam. Köszönhető ez az „Énekelünk…” című francia sanzonokból álló jótékonysági koncertnek, néhány színészpalántának és már befutott színésznek.

Logo Paris Chanson.jpgHúsz évvel ezelőtt történt először, hogy Bagó Gizella énektanárnő és tanítványai összeálltak a Stúdió 11-gyel, és koncertet tartottak az Ódry Színpadon. Ifjú színművészetis hallgatók, (elismert) befutott színészek együtt énekeltek, hol a Magyar Tudományos Akadémián, hol a Pécsi Országos Színházi Találkozón (POSZT) vagy épp ismét az egyetem házi színpadán. Tanulás, gyakorlás, új élmények szerzése és szórakoztatás, ez volt a céljuk. És ez még ma is.

Francia sanzonok és songok lepték el a kultikus épület ódon falait. Jacques Brel, Gilbert Becaud, Charles Aznavour vagy Kurt Weill dalai akkor is elhozták volna a tavaszt, ha kint még mindig havazna (azért jó, hogy nem így volt). Láttuk, hallottuk a jelent és a jövőt. Megnyugtató a tudat, hogy a színpadi utánpótlás jó kezekben van. Ágoston Péter, Kerkay Rita, Kurta Niké, Nagy Dániel Viktor, Patkós Márton, Pálya Pompónia, Szabó Sebestyén, Vidnyánszky Attila és Zoltán Áron: csak néhány név, akikről pár év múlva többet is hallunk.

560x560_width.jpgA már befutott színészek összesen kilenc színházból érkeztek, többek között a Katonából, az Operettből, a Madáchból vagy a Vígszínházból. Adorjáni Bálint, Bakos-Kiss Gábor, Balla Eszter, Dankó István, Dolhai Attila, Fullajtár Andrea, Hegyi Barbara, Homonnay Zsolt, Huzella Júlia, Ficza István, Földi Ádám, Nagy Ervin, Rétfalvi Tamás, Szőcs Artur és Tasnádi Bence tiszteletdíj nélkül vettek részt a koncerten, ezzel is segítve a Színház- és Filmművészeti Egyetem nehéz körülmények között működő Ódry Színpadát.

A legtöbben egy-egy dal után már rohantak is tovább: koncert, fellépés, bemutató. Budapesten vagy Győrben, ki itt, ki ott. Mégsem maradt bennünk hiányérzet. Az alázat és a szeretet sugárzott mindenki meghajlásából. A tisztelet, amit tanárnőjük – Bagó Gizella – iránt éreznek, és a rajongás, amit a szakma iránt. Mi pedig szívesen tapsoltunk volna még tovább és tovább, ha kell, egészen a Champs-Élysées-ig…

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2013.04.14.12:09
Címkék: kultúra színész színház sanzon Párizs Ódry

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr765222026

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.