Apple-rajongók, ha összegyűlnek

Az Apple október hónapra beiktatott iPad bemutató sok meglepetéssel szolgált a rajongóknak. Itt a legújabb iPad, a MacBook Pro legújabb generációja, a retina kijelzővel felszerelt iPad Mini és az új OS X Mavericks rendszer.

iesemény2.jpgAz Apple bemutatóval egy időben útjára indult egy új magyar rendezvény sorozat a Magyar iPhone Közösség jóvoltából. Több vendég előadó is tiszteletét tette, mint Flatsker Zoltán az iSamurai-tól, Murvai Richárd iOS fejlesztő, Tessényi András a JBS Labs-tól illetve Demeter Zoltán a Mozi Mánia moderátora, és ennek az egész rendezvénynek a megálmodója.

Az almás cég újabb siker szériát tudhat maga mögött. Az új iPhone 5s illetve 5c modellek az első hétvégén 9 millió példányban fogytak el globálisan, ez minden eddigi eredményt felülmúl, közel 200 millió iEszközön frissítették a legújabb iOS 7-es operációs rendszert, ami az összes eszköz 64 százalékát jelenti. Az App Store is komoly mérföldkövet tudhat maga mögött, hiszen átlépte az 1 milliós alkalmazás számot, ami 60 milliárdos letöltést jelent.

Az OS X Mavericks bemutatása a nagyobb teljesítmény és az alacsonyabb fogyasztás kihangsúlyozásával rajtolt. Az optimalizálás segítségével, jóval hatékonyabban tudjuk kihasználni a hardverünk nyújtotta teljesítményt, ami a felhasználói élmény neveléséhez vezet. Az OpenCL segítségével 1,8x-os számítási teljesítmény növekedést értek el.

iesemény1.jpgA Mavericks bemutása után átevezhettünk az új MacBook Pro családhoz ahol is a legújabb 13” illetve 15” MacBookokat ismerhettük meg. A MacBook Pro-k terén a legfontosabb hír az ár, hiszen mind a 13”-es mind a 15”-es olcsóbb lett. A 13”-es ajánlott piaci ára 399.000 Ft míg a 15”-esé 569.900 Ft. Az Egyesült államokban készülő új Mac Pro fele olyan halk lesz mint a korábbi generáció és így megegyezik a Mac Mini zaj szintjével. Az idei év decemberétől elérhető Mac Pro induló ára: 949.000 Ft lesz.

A piac legerősebb versenyzője az iPad új külsőt és új nevet kapott iPad Air néven. Az iPad Air november 1-től érhető el 149.900 Ft-os áron két különböző színben fehér-ezüst illetve fekete-űrszürke.

A legkisebb meglepetést az iPad Mini Retina hozta el. Az új Mini, 7,9”-es kijelzővel lett felszerelve ami a korábbi nagyobb modelleknél ismert 2048x1536 pixel arányra képes. A Mini induló ára 119.900 Ft lesz, míg az előző generációs Mini árát lenyomták 89.900 Ft-ra.

Egy biztos, a minőségért még mindig mélyen a zsebünkbe kell nyúlni, ha szeretnénk a már-már státuszszimbólumnak számító almával villogni.

A Magyar iPhone Közösség csapata kitett magáért, egy rendkívül családias és barátságos rendezvényt hoztak össze. Jó dolog látni, hogy kis hazánkban is vannak igazi Apple rajongók, akik készek vitatkozni, vagy dicsérni, ha újdonságokról van szó.

audrey hepburn 2013.10.24.09:47
Címkék: divat Apple iPad iPhone

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr235596857