Futótűz

„Mert te olyan finnyás könyvbuzi vagy” – mondta pár évvel ezelőtt – merő kedvességből – egy ismerősöm, amikor valamelyik Harry Potter-filmen nyavalyogtam a moziban. Azóta is gondjaim vannak a könyvadaptált filmekkel, de mára már van egy trükköm, és az Éhezők viadala második részének vetítésén sikeresen alkalmaztam.

futótűz.jpgAz elmúlt években egymás után érkeztek a moziba a könyvadaptációk, így mindig volt mit szeretni vagy utálni, de főleg hasonlítgatni. Na, ez a hiba! Egy film sem tud minden olvasó fantáziájával azonosulni. Máshogy képzelem el én, máshogy Peti, Kati, Juci, Buci és persze máshogy a rendező. Ráadásul sokat árt az is, ha túl friss a könyvélményünk, amikor belünk a moziba. Ez is kimaradt, á, az sem úgy volt, mit csinál ez? Ismerős, ugye? Kell egy alap, de aztán vonatkoztassunk el a betűktől. Az a lényeg, hogy mozgókép formában is élvezhető legyen.

Szerencsére a Futótűzön én is átjutottam az első nagy felhördülésnél. Gyorsan elolvastam az első részt, megnéztem a filmet. Aztán elolvastam a második, majd a harmadik részt is. És vártam a második rész filmjére. Most itt van, és azzal a gondolattal ültem be a moziba, hogy de jó, nem is emlékszem már, mi volt a könyvben.

Suzanne Collins trilógiájának második részében Katniss Everdeen (Jennifer Lawrence) és Peeta Mellark (Josh Hutcherson) előbb végigszenvedi a Győzelmi Körutat, majd a 75. Éhezők Viadalának is résztvevőivé válnak. Snow elnöknek (Donald Sutherland) és az új játékmesternek köszönhetően új az aréna is, ami nem éppen kellemes meglepetéseket tartogat a kiválasztottaknak…

Az-Ehezok-viadala-2-Futotuz-580x386.jpgJennifer Lawrence-ről az Oscar-díj elnyerése óta illik ódákat zengeni. Én nem ezért teszem, hanem mert egyszerűen tetszett az alakítása. Nem csak az arcán, hanem minden mozdulatában ott a félelem, az elszántság. Nem egy bárgyú tinit formál meg, hanem azt a nőt, aki a szeretteiért mindenre képes. És plusz pont, hogy végre egy rendes csókjelenetre is képes volt.

Josh Hutchersonban (Peeta) nekem még mindig van valami, ami nem tetszik, de egyre kevésbé tudom megfogalmazni. Talán szívesebben látnám inkább csak pékként, mint hősszerelmesként. Arra ott van Liam Hemsworth (Gale), aki a Peeta–Katniss–Gale-szerelmi háromszögben igyekszik lavírozni, de majd a harmadik részben már szerepe is lesz…

caesar-katniss-tribute-interviews-600x400.jpgA többiek – és egyáltalán nem a futottak még kategória –, Woddy Harrelson, Donald Sutheland, Elizabeth Banks és Stanley Tucci is brillíroztak. Mintha egy-egy jutalomjáték jutott volna mindenkinek, amelyben a tökéletest tudták hozni.

A színészeken túl a legtöbbet a látvány és a helyszínek tettek hozzá a film élvezhetőségéhez. A nyomor kontra fényűzés a négyzeten megint sokkolóan hatott. A lenyűgöző jelmezek, a már-már megmosolyogtató sminkek és frizurák Oscarért kiáltanak.

Francis Lawrence tehát nem vallott szégyent a rendezői székben, így a harmadik rész is rá marad. Talán akkor már nehezebb dolga lesz, főleg, hogy két részre darabolják az utolsó etapot. Csak hogy legyen még min izgulni…

audrey hepburn 2013.11.22.13:56
Címkék: film mozi kultúra Jennifer Lawrence Futótűz Éhezők vidala

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr375649327