Sírni csak a futballszurkolónak szabad

Aludhattunk már párat az észak-írek elleni, szeptember eleji EB-selejtezős borzalomra, de a fájdalom, a zavartság érzése valahogy, azóta sem csökkent. Válogatottunk az utóbbi két évtizedben egyszer sem került ilyen könnyűnek tűnő csoportba, ráadásul az UEFA még segített is nekünk a 2016-os EB mezőnyének 24 tagúra bővítésével, mégis ez az első olyan sorozat, amikor semmi esélyt nem látok arra, hogy focistáink a következő nagy eseményre kvalifikálják magukat…

20110329magyarhol.jpgÍrhatnék a nemzet „Pinyőjénekhozzánemértéséről”, a rossz koncepcióról, a 20 évvel ezelőtti játékséma erőltetéséről, a nem megfelelő játékosok beválogatásáról, de azt megtették már sokan. Van egy sokkal nagyobb probléma, annak a szervezetnek a ténykedése, akik egy ennyire idejétmúlt, arrogáns, pökhendi (ld. Szalai-eset) és mindennek tetejébe kommunikációban retardált „szakember” kinevezésével sokkolták azt a lassan maroknyi szurkoló tábort, akik nemzeti hovatartozásuk miatt még érdeklődnek a magyar válogatott iránt. Azokra gondolok, akik minden nehézség ellenére is megveszik az egyre drágább belépőjegyeket, hogy aztán sok esetben lógó orral baktassanak haza az épp aktuális fellépésnek otthont adó stadionból.

Az mlsz (nem véletlen a csupa kisbetű) mostanában mindent megtesz azért, hogy a lelátókról eltűnjenek a szurkolók, és úgy tűnik, egyre nagyobb sikerrel teszik ezt. Pont akkor, amikor, gyönyörű, modern, új stadionok épülnek, amikor esély lenne arra, hogy ismét többen járjanak ki az élvonalbeli meccsekre, olyan szabályokat hoznak, amik a szervezett szurkolást, a focimeccsekre emlékeztető hangulatot akarják eltüntetni… A közelmúltban hozott rendelkezéseknek köszönhetően megtörtént, amire korábban senki nem gondolt volna: a legutóbbi fordulóban az MTK-FTC (!!!) mérkőzést nézték meg a legkevesebben. Abban az országban, ahol a Ferencváros vendégjátéka mindenhol átlagon felüli nézőszámmal jár…

pintér.jpgPesszimista vagyok? Igen, nagyon. Nem látok kiutat. A magyar játékosok gyakorlatilag eltűntek Európa élvonalbeli bajnokságaiból, nem látok olyan új generációt, akik rövid időn belül megbecsülést hozhatnak hazánk labdarúgásának. A hazai bajnokság, bár 1-2 csapatba áramlik a pénz, semmit nem fejlődik, sőt az utóbbi két évben nagyon csúnyán megégtek csapataink az európai kupákban. Ráadásul a korrupt, hozzá nem értő réteg már annyira befészkelte magát a magyar foci vezetésébe, hogy gyakorlatilag lehetetlen őket kiirtani onnan. Most a legnagyobb sláger a „Pintér, takarodj!”, de egy szövetségi kapitányváltás vajmi keveset oldana meg a magyar futball tengernyi problémájából. A jó hír, hogy ha továbbra is ebbe az irányba megyünk, és nem lesz néző a lelátókon, a tv-k előtt, akkor ezek a problémák már senkit nem fognak zavarni…

 

Szerző: lukeskywalker

audrey hepburn 2014.09.13.09:24
Címkék: sport foci futball válogatott Pintér MLSZ szorkoló

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr806693997