Hogy az ördögbe van ez, Mester?

Jó pár éve már annak, hogy beleszerettem Mihail Bulgakov fő művébe. Véletlenszerűen nem lehet csak úgy ráakadni A Mester és Margaritára, de az okokra már nem emlékszem, hogyan került a kezembe. Lényeg, hogy letehetetlen volt a könyv, az egyetemes irodalomtörténet egyik legkiemelkedőbb, és legrejtélyesebb alkotása. Alig vártam, hogy színházi előadáskén is rabul ejtsen, de most, hogy végre láttam, továbbra is várakoznom kell…

víg1_1.JPGA Vígszínház október közepén mutatta be a zseniális orosz író legismertebb regényét. A rendezést a prágai Nemzeti Színház igazgatója, Michel Dočekal vállalta el, de a cseh szakember számára nem volt ismeretlen a Víg társulata (a Mikve és a Jóembert keresünk is a nevéhez köthető).

Hogy állítson az ember színpadra egy regényt, aminek minden sora lényeges? Két lehetőség van: vagy 6 órán keresztül ülünk a színházban, vagy elveszik az a bizonyos lényeg. Szerencsére a Víg a kényelmesebb színházak közé tartozik, így a közel 200 perces előadással még nem is lett volna gond, ha…

És ott van az a ha! Itt-ott felismerhető volt a klasszikus, de a maradék részben – és ez volt a több – bolyongtunk az üres térben. Mit keres Hitler a Sátán bálján, és mi okból csöppenünk egy rosszul szerkesztett tévés kvízműsorba? A tér és az idő közötti különbségek még úgy, ahogy érzékelhetők, de ebben van egy segítőnk: Woland. Az ördögi szerepben Lukács Sándor az előadás megmentője. Méltóságos és elegáns. Arisztokratikus vonásai, határozott testtartása egyszerre kelt félelmet és vonzalmat az emberben. Jelenléte a színpadon azt sugallja, hogy most történik valami. Hasonlót csak Réti Adrienn esetében éreztem, aki Hellaként egyszerre volt kegyetlen, kihívó és elbűvölő. Igaz – és ha már pozitívumok – Hana Fischerova jelmezei sem hagyták, hogy mást nézzük.

víg3_1.JPGPersze, hogy nézne ki egy Mester és Margarita kritika, ha magát a Mestert, Hevér Gábort és Margaritát, Járó Zsuzsát meg sem említeném. Ott vannak. Valamit csinálnak. Ja, igen szerelmesek.

Aztán minden féle „összeállt a darab” érzés nélkül vége. Ha nem lenne az utolsó mondat: „Minden úgy van, ahogy lennie kell, és én ebben hiszek!”, akkor talán már a kijárathoz érve elfelejtettem volna, hogy mit is néztem. Hát, hogy az ördögbe lehet ez?

 

Fotó: Dömölky Dániel

audrey hepburn 2014.11.29.17:32
Címkék: kultúra színész színház Vígszínház Bulgakov Mester és Margarita

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr526943161