Juss ki, ha tudsz!

Hiába meresztgeted a szemed, nem látsz semmit; teljes a sötétség. Aztán egyszer csak felgyullad a fény, és indulhat a kaland. Első lépésként ki kell jutnod egy bezárt szobából, és megtalálnod a társaidat, hogy együtt folytathassátok a nyomozást. Ez vár mindazokra, akik részt vesznek Budapest egyik első hasonló kalandján, a Kelepce történetalapú élő szabadulós játékban.

dark-room.jpgA Kelepce az ötödik szabadulós játékként indult el hazánkban – ma már több tucat hasonló programot szerveznek. Azonban érdemes ezt kipróbálni elsőként: egyrészt, mert itt nem annyi a lényeg, hogy „bezártak egy szobába, juss ki”, hanem valóban jár hozzá egy szövevényes sztori is; másrészt pedig, mert az egyes feladatoknak több megoldása is van, így nincs minden veszve, ha valami elsőre nem megy.

Szóval, miután sikerül kijutni a falatnyi cellaszerű helyiségből, jöhet a lényeg, immár csapattársaink társaságában: lakatok, kulcsok, számzárak, furcsa dolgokba rejtett még furcsább dolgok és hasonlók – ennél konkrétabban sajnos nem fogalmazhatunk, mert nem szeretnénk spoilerezni.

A kaland azoknak is ajánlott, akik kevésbé tartják magukat igazi csapatjátékosnak, és elsőre legyintenének egy hasonló programajánlatra egy „Á, én úgysem lennék nektek segítség, nem találnék meg semmit„ mondat kíséretében, ugyanis a bezárt szobában rengeteg a feladat. Így mindenkinek jut munka, bátran próbálkozhatunk, aztán meg össze lehet tenni, amink van. A klausztrofóbiások legnagyobb örömére félelemre sincs valódi ok: a játékvezető kint egy monitoron figyeli az eseményeket, és azonnal közbelép, ha valaki beleájulna a nagy izgalomba, vagy épp két csapattag tépné egymás haját, miután a harmadik próbálkozásra sem sikerült kinyitniuk egy számzárat.

Esetünkben hasonló nem történt – sőt, figyelemre méltó időeredményt produkáltunk, mindenki egyben maradt, és egymás iránti rokonszenvünk sem csökkent. Így ha egy baráti társaság már unja a munka utáni iszogatásokat vagy a hétvégi túrázást, egy kis közös szabadulás izgalmas időtöltés és egyben összekovácsoló erő lehet a számukra.

 

Szerző: Mohai Szilvia

audrey hepburn 2014.12.05.09:58
Címkék: játék közélet szabadidő Budapest szabadulós játék Kelepce

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr856958967