Szépnek lenni komoly feladat

Aki valaha próbálta már elérni a tökéletes alakot, az tudja, hogy milyen kemény meló ez. Senki nem kivétel ez alól, még akkor sem, ha történetesen a világ egyik legszebbje címmel büszkélkedhet. Kulcsár Edina esetében a szépség alapkövetelmény, tesz is érte eleget.

img_1562_logo.jpgTavaly nyáron a Miss World Hungary 2014 első helyezettjeként nemcsak a koronát tették Kulcsár Edina fejére, hanem egy komoly felelősséget is a vállára helyeztek. Annak súlyát, hogy egy szépségkirálynőnek mindig, minden körülmények között makulátlanul kell kinéznie. A decemberi Miss World világversenyen elért második helyezés, illetve az ott megszerezett Miss Europe, azaz Európa legszebb lánya címe pedig csak tovább fokozza ezt. Edina heti öt alkalommal jár edzőterembe, ahol személyi edző és a BioTechUSA L-Carnitine tablettájának segítségével formálja a testét.

Nehéz elhinni, de volt olyan időszak is, amikor még ő is súlyproblémákkal küzdött, és bizony 70 kg-nál is többet mutatott alatta a mérleg, ez Edina esetében 10 kiló pluszt jelent.

- Régebben egyáltalán nem étkeztem tudatosan. Ha diétáztam, akkor mindig nagyon drasztikusan álltam neki, ami pedig hozta magával az ilyenkor szokásos jojó effektust. Több mint egy éve azonban sikerült beállítani a súlyomat, vércsoportdiéta szerint táplálkozom és azóta nincsenek számottevő ingadozások - mesélte Edina, aki szerint egy átlagembernél a szépség nem elvárás, viszont úgy gondolja, hogy mindenkinek módjában áll, hogy a saját lehetőségein belül egy esztétikus, egészséges összképet alakítson ki.

- Megfelelő étrenddel és mozgással képesek vagyunk karban tartani a testünket, és ahogy a mondás is tartja, ép testben ép lélek, így az egészséges életmóddal egyúttal a mentális egészségünket is megalapozzuk. Nekem kifejezetten fontos, hogy jól érezzem magam a bőrömben, legyen önbizalmam, így tudok hosszú távon kiegyensúlyozott és vidám lenni. Egészségmegőrzés témakörben az étkezés és a mozgás mellett szeretném hangsúlyozni a szűrővizsgálatok fontosságát is, én rendszeresen részt veszek ezeken – tette hozzá a szépségkirálynő.

img_1477_logo.jpgEdinához a sport is közel áll. - Gyerekkoromtól kezdve rendszeresen sportoltam, de igazán aktívan tavaly június óta, a Magyarország Szépe döntője óta vágtam bele. Személyi edző segítségével formálom az alakom, heti öt alkalommal megyek le a terembe. Hétfőn, szerdán és pénteken combra és popsira dolgozunk, kedden és csütörtökön pedig felsőtestre.

A rendszeres mozgás és a helyes étrend az alappillérek a felesleges kilók elleni harcban, ezek hatékonyságát azonban a szépségkirálynő tovább fokozza a BioTechUSA 1000 mg kiszerelésű L-Carnitine tablettájának segítségével. De szed C-vitamint, BCAA-t, glutamint, Thermo Drine-t, fehérjét és Arthro Guard-ot az ízületei regenerációjára.

Nem csak keménynek hangzik, hanem az is. A világversenyen elért elképesztő eredmény után Edina nem tervez további versenyeket. Jelenleg igyekszik eleget tenni a rengeteg felkérésnek, és továbbra is a tökéletességre törekszik.

 

Fotó: BioTechUSA

audrey hepburn 2015.03.25.10:47
Címkék: edzés táplálkozás divat egészség szépség fitt mozgás BioTechUSA Miss World Hungary

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr627302862