Horror és kísértetek sorozata

Állítólag a legtöbb kísértet Angliában és Skóciában található, de úgy tűnik, Amerikát is kedvelik a szellemek. Ha valaki a közeljövőben oda utazik, a nagyvárosi felhőkarcolók és a természeti csodák mellett a természetfelettivel is találkozhat. Aki viszont itthon marad, annak érdemes a Travel Channel-re kapcsolni, és kövesse Amerika legijesztőbb helyei sorozatot!

p01tdyc5.jpgStanley Hotel, ahol még Stephen King is frászt kapott

Minden vasárnap, 22 órától jut egy kis borzongással egybekötött kirándulás a bátraknak. Amerika legijesztőbb helyei között szerepel például a Stanley Hotel, Coloradóban. Az 1900-as évek elején épült hotelben napi szinten jelentkeznek paranormális esetek. A hotel személyzete és vendégei gyakran találkoznak az első tulajdonos, F.O. Stanley szellemével, aki a mai napig kíváncsi, hogy megy az üzlet, miközben felesége, Flora a zongorán játszik. Hogy valami tényleg nem stimmel itt, azt Stephen King is megérezte. 1973 telén itt szállt meg családjával, a kihalt hotelben csak ők tartózkodtak ekkor. King állítólag eltévedt a folyósokon bolyongva, és nevetgélő gyerekeket hangját hallotta, majd álmában is megjelent néhány szellem. Ez az élmény lett a Ragyogás című regényének alapötlete, amellyel egy csapásra híressé vált. A hotel ma is működik és „szellem-túrát” kínál a vendégeknek, október végén pedig megrendezik a jelmezversennyel egybekötött „Ragyogás Bál”-t.

A Shanghai Alagutak, Portlandben sem sokkal kedvesebb hely… Ugyancsak az 1900 évek elején vívta ki a félelmet: elrabolt nőket és férfiakat tartottak itt fogva, hogy rabszolgaként dolgoztassák őket - a nőket prostituáltként,a férfiakat pedig a hajókra adták el. A bárokat és éttermeket összekötő alagutakban az ő szellemeik kísértenek. Az ide látogatók naponta hallanak nyögéseket, sikolyokat.

2560i808f40c5ca27e9e9.jpgA Liar’s Club és az ő gyilkosságai

A Liar’s Club, Chicagóban - ma is működő bár - rockerek és metálbandák szórakoztatják minden este a közönséget. Több blogger a Csillagok háborújában szereplő „Mos Eisley kantin”-hoz hasonlította a helyet. Az emeletén állítólag több gyilkosság is történt…

A Lotz House története sem túl szívderítő. 1864-ban az amerikai polgárháború egyik legnagyobb összecsapására kerül itt sor az unionisták (Észak) és a konföderációsok (Dél) között.  Az öt órán át tartó csata után a Lotz család előjött rejtekhelyről, és a házuk előtt 8500 sebesült és halott feküdt. A hely ma múzeumként működik, de magántulajdonban van. A ház jelenlegi asszonya többször is látott egy köntösbe öltözött síró nőt és egy kislányt,aki az ablakon bámul ki. A nő vélhetőleg Margaretha Lotz, akinek lánya és fia akkor halt meg, amikor az északiak megmérgezték a patak vizét, amiből elsőként a két kisgyermek ivott. 

lotz-house-in-franklin.jpgA Lotz ház, ahol 8500 sebesült és halott feküdt...

És, akinek ez nem elég félelmetes, a többi hátborzongató helyet már keresse fel maga a Travel Channel-en.

audrey hepburn 2015.10.25.07:32
Címkék: horror közélet tévé szellem kísértet Amerika Travel Channel

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr808017811