Premier előtt: A keresés – Játék!

A Mozi Mánia app, a Pluszmínusz blog, valamint partner oldalai 2015. november 11-én zártkörű vetítésen mutatják be A némafilmes, 5 Oscar-díjat nyert alkotás rendezőjének új drámáját, a hazai forgalmazó, a Vertigo Média Kft. jóvoltából.

21966353763_ff85ee675f_o.jpgMichel Hazanavicius 2011-ben világszenzációt okozott A némafilmes című filmjével, amely Cannes-ban a legjobb színész díját nyerte el, majd összesen további, több mint 150 elismerést kapott, s végül öt Oscar-díjat, közte a legjobb film, rendezés és színész arany szobrocskáját is elnyerte. A sikert követően Hazanavicius most elkészítette dédelgetett filmtervét, amelynek történetét a legendás Fred Zinnemann 1948-as, azonos című Oscar-díjas alkotása szolgáltatta. A második világháború helyett kortárs miliőbe helyezett filmjében a főszerepet az Oscar-jelölt Bérénice Bejo és a négyszeres Oscar-jelölt Annette Bening játssza. A keresés világpremierje a cannes-i filmfesztivál versenyprogramjában volt.

A keresés c. francia produkció premier előtti vetítésének a Lurdy Mozi ad otthont, 2015. november 11-én, 19 órától.

22575725742_a685336db3_k.jpgA háború szabdalta Csecsenföldön egy kisfiú egyedül marad karon ülő kistestvérével, miután szeme láttára gyilkolják meg katonák a szüleit. Mivel fogalma sincs róla, hogyan kell ellátni a csecsemőt, egy ház verandáján hagyja a babát és a menekülők tömegével elindul a legközelebbi menekülttáborba. Az Európai Unió delegáltja, Carole az utcán pillantja meg a magára maradt kisfiút és lakásában szállásolja el pártfogoltját. A nő mellett a fiúcska lassan ismét bízni kezd az emberekben, ám retteg az egyenruhás katonáktól, és nem hajlandó megszólalni, így a vele történtekről sem derül ki semmi. Eközben a halottnak hitt idősebb lánytestvére - az időközben megtalált csecsemővel - a fiú keresésére indul, hogy egyesítse a megmaradt csonka családot…

Amennyiben szeretnél részt venni a premier előtti vetítésen, akkor nincs más dolgod, mint egy egyszerű kérdésre válaszolni, legkésőbb 2015. november 10-én délig, és a választ elküldeni a pmszerkeszo@gmail.com címre.

Kérdés: Melyik filmmel nyert 5 Oscar-díjat A keresés rendezője?

Növeld esélyedet, vegyél részt partnereink, valamint médiatámogatóink játékaiban is. Felhívjuk figyelmedet, hogy a nyert jegyek számától függetlenül, egy nyertes számára egy páros belépőt tudunk biztosítani. A nyeremény jegyeket kizárólag a nyertesnek áll módunkban átadni, az átvételnél személyi igazolvány felmutatását kérjük.

Partner oldalak:
AMoziStar
MoziNéző
FPortál
FilmDroid
Hetedik Sor Közepe
MovieAddicts
CineStar
Mozi Mánia app

Média partnerek:
Cool FM
GiGa Rádió

audrey hepburn 2015.11.05.06:40
Címkék: játék film mozi kultúra Oscar Cannes Mozi Mánia

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr298054474