Maratoni frissítés a BioTechUSA-val

A prémium kategóriás Balatonman és Maratonman versenysorozat legkiemelkedőbb sportrendezvénye az idén 10. évfordulóját ünneplő NN Ultrabalaton, melyre villámgyorsan, még tavaly betelt a nevezési keret. 2016-ban – a szervezőknek köszönhetően – új sporttáplálék-kiegészítő partner is akadt, a résztvevőket a BioTechUSA Endurance termékei frissítik majd a nehéz kilométerek alatt.

balaton.JPGA Zelcsényi Miklós által szervezett Balatonman triatlon- és Maratonman futóversenyek méltán elismert és népszerű sportesemények mind a hobbisportolók, mind a versenyzők között. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a jubileumi NN Ultrabalatonra 2015 októberében megnyitott jelentkezési keret rekordidő alatt, december elejére be is telt, azóta pedig már 170 csapat regisztrált a várólistára.

A nevezési díjak minden esetben tartalmazzák az állóképességi versenyekhez nélkülözhetetlen sporttáplálék-kiegészítőket, amit a résztvevők a frissítő állomásokon vehetnek igénybe. Hosszantartó, intenzív állóképességi terhelés során rengeteg folyadékot, sót és ásványi anyagot veszítünk, így különösen hangsúlyos a testmozgás közben történő energia- és folyadékpótlás gyors és hatékony megoldása. A Balatonman és Maratonman versenysorozat hivatalos frissítője 2016-ban a több mint 15 éves múlttal, kiterjedt franchise és partnerhálózattal, illetve saját gyártó- és logisztikai bázissal rendelkező BioTechUSA, Európa egyik legnagyobb és legdinamikusabban növekvő sportcélú táplálék-kiegészítő gyártója.

endurance_csalad.jpgA BioTechUSA kifejezetten állóképességi sportolók számára kifejlesztett Endurance termékcsaládja az elmúlt két évben már bizonyította hatékonyságát, a tesztelők különböző távokon kipróbáltak minden terméket, a visszajelzések pedig rendkívül pozitívak voltak.

Összetevőinek köszönhetően edzés, verseny közben kiválóan energizálnak az Energy Gel vagy az Energy Gel Pro zselék, a célba beérve pedig az izomregeneráció szempontjából legfontosabb fehérjeépítő aminosavakat és lassabban hasznosuló szénhidrát komplexet tartalmazó Recovery Gel lesz a megfelelő választás. A lényeg, hogy tökéletes választás és segítség legyen mindenkinek, hogy a legjobb forma ne vesszen el.

A program:

BalatonMan Tavaszi Futam

2016.04.30.

NN Ultrabalaton

2016.05.27-29.

Balatonman Kenese

2016.06.17-19.

Night Run Budapest

2016.07.23.

Balatonman Füred

2016.09.9-11.

NN Family Run

2016.09.03.

 

 

 

 

 

 

audrey hepburn 2016.01.21.14:37
Címkék: sport egészség izom futás vitamin maraton Balaton BioTechUSA

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr808299442