Van jövője a csokinak

Az édesiparnak – globális szinten is – rengeteg új feladatot kell megoldania, és ehhez jó úton jár, mert a magyar édesipar kezd magára találni, bár a régi fényétől azért még messze van. A készítőktől kellene egy nagyobb, szakképzett munkaerő, míg a vevőktől tudatosabb csokoládé fogyasztásra lenne szükség.

csokinyuszi2.jpgA 19. század végén annyira csábítóak voltak a körülmények Magyarországon, hogy sok neves édességgyártó ide települt Ausztriából, és nálunk próbált szerencsét. Ma a helyzet fordított, a jó szakemberek úgy érzik, hogy nyugaton jobb körülmények közt tudnak dolgozni és elhagyják az országot. Sánta Sándor, a Magyar Édességgyártók Szövetségének szerint a munkaerő mellett nagyon nagy szükség lenne beruházási és innovációs támogatásokra is ahhoz, hogy a hazai édesipar lépést tarthasson a nyugattal.

Egyre gyakrabban hallani azt is, hogy a kakaóbab ára az egekbe szökött, a kereslet nő, az ültetvények pusztulnak, és biztos, hogy hamarosan a csokoládé aranyárban lesz. „Mindenkit megnyugtatnék, hogy ez nem így van” – jelentette ki Sánta Sándor. Volt már példa rá korábban is, hogy a kakaóárak felmentek, de aztán a piac mindig megnyugodott valahogy. Most valóban drágaság van, de a fő kakaótermő országokban a termelők nagyon nagy támogatásokat kapnak a kormányaiktól, a legnagyobb csokoládégyártók pedig kivétel nélkül alapítottak valamilyen fenntarthatósági programot, direktben támogatva az ültetvényeseket.

A bőséges húsvéti édességválasztékhoz eddig is hozzászokhattunk, idén azonban egészen rendkívüli a kínálat a csokifigurák és a különböző egyéb húsvéti édességek között – mondta el Benke Anna, a Magyar Édességgyártók Szövetségének titkára. A gyártók minden lehetséges módon igyekeznek kitűnni: bögre, állatfigura, játékok vannak a nyuszik, tojások csibék és bárányok mellé csomagolva, hogy „segítsék” a döntéshozatalt. Az elmúlt tíz év során folyamatosan javul a csokoládéfigurák minősége, idén pedig már tényleg egyeduralkodó a valódi csokoládé. Bevonómasszából készült, gyengébb minőségű termékeket alig találni az üzletekben. A speciális étrendet követőknek sem kell szomorkodnia. Idén már a cukorbetegek, gluténérzékenyek, sőt még a paleo diéta hívei is termékek sokaságát találhatják meg az üzletek polcain.

audrey hepburn 2016.03.20.07:35
Címkék: közélet diéta csokoládé édesség csoki Húsvét

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr518505984