Mindenkinek megvan a saját maga hóbortja, amelyről tudja is, hogy az. Kellően ciki, mégis felvállalja. Nekem ilyen a hűtőmágnes-imádat. Minél giccsesebb, annál jobb. Egy ideig próbáltam ezt a szenvedélyemet titokban tartani, de csak addig ment, amíg nem volt saját hűtőm. Onnantól aztán nem volt megállás.
A szuvenír kütyük tárháza végtelen, akárhol jár az ember. A matyó babától kezdve az Eiffel-torony formájú maciig mindent kitalálnak a turizmus atyjai. A cél: vedd és vidd! Mi pedig, annak rendje és módja szerint bedőlünk az agymosásnak. Érezzük, ugyan semmi szükség rá, de kell, mert emlék, és mi emlékezni akarunk.
Képesek vagyunk a tizenhetedik kütyüboltban is több tíz percet eltölteni, hogy kiválasszuk a megfelelőt. A „3-at fizet 4-et kap” akciók a legjobbak, mert egy hűtőmágnes nem is mágnes. Úgyis vinni kell még a családnak, és legyen már meg az örömünk, hogy ehhez milyen jutányos áron jutottunk.
Telik az én hűtőm is, de a minap felfedeztem, hogy egy fontos város hiányzik: Budapest. Mehettem volna a Váci utcába felmérni a kínálatot, de egy spontán szentendrei kiránduláson alkalmam nyílt szemrevételezni a budapesti mágnesfelhozatalt. Majd csalódás fogott el. Az „I love BP” feliratokon kívül szinte csak a Országház képe tárult elém. Itt-ott egy-két Lánchíd, Halászbástya, de aztán megint Parlament, Parlament, Parlament. Persze, Steindl Imre neogótikus épülete csodaszép. Kulturális világörökségünk része 1987 óta, benne őrizzük a Szent Koronát stb. Ezek a jó dolgok. Aztán eszünkbe jut valami más.
Törvényeket hoznak (kellenek), döntenek (helyettünk, vagy a nevünkben?), és mi valamiért mindig csak szidjuk őket. Ja igen, az ott dolgozók szép autókkal járnak, sokat keresnek, és szeretnek újságot olvasni munkaidőben.
Szóval miért nem akarom a Parlamentet a hűtőmre?
Néha már bánom, hogy nem a pálinkáspoharakat kezdtem el gyűjteni, annak még haszna is lenne…
