A nyár folyamán azt vettem észre, hogy akármelyik budapesti tömegközlekedési eszköz megállójában álltam, egy kék esernyőt ábrázoló plakáton egy piros sálas női sziluett emelkedett a magasba. Így belém vésődött, hogy Mary Poppins-bemutató a Madách Színházban, 2012. szeptember 21-22-23-án.
Most, túl a premiereken csak ülök, és pestiesen szólva „lesek ki a fejemből”, hogy mit is kéne írni. Csodavilágot teremtett a Madách Színház. A Disney és Cameron Mackintosh musicaljét P. L. Travers történetei és Walt Disney filmje alapján mutatták be.
Mary Poppins mágikus erejű figuráját Mahó Andrea, Oroszlán Szonja és Polyák Lilla kelti életre. Rózsa István díszletei között és Rományi Nóra jelmezeiben a gyerekirodalom felejthetetlen dadusának alakja úgy elevenedik meg, hogy a nézőben nem maradhat hiányérzet, csak kérdések: „na, ezt vajon hogy csinálták?”
Ha a színészek nem énekelnék, és nem táncolnák végig úgy az előadást, amelynek már a nézésébe is belefárad egy átlagos kondival bíró ember, akkor hihetnénk, hogy egy bűvészbemutatóba csöppentünk. Szirtes Tamás, a darab rendezője elárulta, hogy a színház előadásai közül a Mary Poppins igényli a legteljesebb összmunkát, de erre az első bemutató végére mi magunk is rájöttünk. A színház minden eleme, minden munkatársa együtt dolgozik, és hibázásra nincs lehetőség. Hogy is lehetne, amikor Mary a Madáchban „repked”, vagy amikor Berti (Csonka András, Sándor Dávid, Szente Vajk) fejjel lefelé lóg a kéményekről.
A musicalt a Madách Színház hagyományaihoz híven non-replica változatban, vagyis saját rendezői koncepcióval és látványvilággal mutatta be. Egy hétköznapi tündérmese elevenedik meg a körúti teátrumban. És mennyire szükségünk van erre! El kell hinnünk, hogy a szeretet még csodákra képes, hogy a törődés és az odafigyelés nem csak egy pillanatnyi állapot, hanem örökre kell szólnia.
„Megtörténhet bármi, hogyha hagyod...” - énekli Mary Poppins, és milyen igaza van. Legalábbis a csodavilágban tényleg így működik, de megkaphatjuk ezt a valóságban is?
Fotó: Madách Színház
