Gyónás okostelefonnal

Csak a Jóisten tudja, hogy mi mindenre képesek már az okostelefonok. A megállapítás most szó szerint igaz, mert XVI. Benedek pápa Twitterezni készül, miután az egyház jóváhagyott egy gyónási applikációt. Ez bizony komoly, szent és sérthetetlen!

pope.jpg

1,99 dollárért tölthetjük le a Gyónás: a római katolikus applikációt az iStore-ból, azon belül a Lifestyle kategóriából. Na igen, életstílus ez a javából, és a Vatikánnak haladni kell a korral. A Facebook-oldaluk már létezik, és pár hónapon belül – 2013 februárjára tervezik – a pápa a Twitteren is posztjaival bombázza a hívőket.

A gyóntató applikáció minden bizonnyal a fiatalokat célozza meg. Az idősebbekről nehéz elképzelni, hogy a vasárnapi mise helyett inkább telefonjukat bújják, és mormogják a miatyánkot. Az applikáció készítői és megrendelői egyébként sem állították, hogy a program kiválthatná a személyes bűnbánást és leginkább az azt követő penitenciát. Inkább arra helyezik a hangsúlyt, hogy a hívők mindennapjaiba épüljön be lelkük ápolása, és erre a digitális felület a legcélravezetőbb csatorna.

A nem vallásosak is nyugodtan ismerkedhetnek vele, mert a tízparancsolat számukra még újdonságot is tartogathat. Az applikáció szigorúan követi a vallási téziseket, vigyázva arra, hogy a kételkedők se találjanak rajta támadási felületet.

Ha bűnlajstromunk túl hosszú lenne, akkor sem kell izgulni, hogy valaki már a gyóntatószék ajtajában topog. A lényeg, hogy ne a buszon vagy egy szórakozóhelyen jusson eszükbe, hogy a heti feloldozást még nem kaptuk meg.

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.11.12.10:58
Címkék: közélet pápa gyónás okostelefon Facebook Twitter

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr974903063

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása