Féltem. Nagyon. Milyen lesz, hogy egy fél ország most látni fogja az István, a királyt? Vegyük úgy, hogy az egész ország ismeri a darabot. Mindenkiben él valami emlék. És most jön Alföldi meg hozzá az RTL Klub, és ott van! Nesztek! Augusztus 20. Nézzétek!
Egy színházi előadás televízión keresztül sosem tud ugyanaz lenni. Mert nem! Lehet vitatkozni velem, de nem érdemes, ebben nem vagyok meggyőzhető. Ha egyenértékű lenne, akkor mozinak hívnánk.
Hazatérve Szegedről mindenkit óva intettem. Nem mertem áradozni - csak kicsit -, hogy senkibe ne tápláljak plusz elvárásokat az előadással kapcsolatban. Ott motoszkáltak bennem a kérdések, hogy miként lehet majd azt a lúdbőrös érzést visszaadni, amikor megfagy a levegő István és Koppány között, amikor Réka a záporozó könnyeivel küzd, vagy a koronába zárt rémült tekintetek fognak-e látszódni?
Nem gondoltam, hogy valaki "orbánviktorozást" vár, vagy témát keresve a Jobbiknak, minden piros-fehér-zöldbe beleköt.
Aztán szinte az első dal után jött a reklám. Pafff… Ez komoly? Persze… Na, jó, itt már meg van lőve a dolog. Barátnőm közli is a véleményét: „dugjanak így egy évig: amikor jó lenne, na, akkor kelljen abbahagyniuk”.
Mutatnak valamit az előadásból, de én tudom, hogy nem azt akarom látni. Most nem, mert a másik oldalon Laborc arca sokkal kifejezőbb. Pedig jól volt összerakva. Az RTL Klub megdolgozott vele rendesen. De mindent lehetetlenség láttatni! Ahogy lehetetlenség élőben is mindent észrevenni.
Alföldi úgy rendez, ahogy ő elképzeli. Ahh… mekkora megállapítás! Naná, hogy úgy rendez, eddig is azt csinálta. Fanyalogtam pár éve a Tartuffe-ön, és csodát láttam a Hamlet előadásán. Mind a kettő Alföldi. És? Nem kötelező mindent szeretni. De nem is kötelező mindenhez érteni.
István, a király most olyan lett, mint a magyar foci. Na, nem minőségben. Csak ezt hozta ki az emberekből. Mindenki ért hozzá! Pedig csak bele kéne nézni abba a bizonyos tükörbe, amit elénk tartottak…
