Mozis játék: Hárommal több esküvő

2014. március 6-án kerül a magyar mozikba a Hárommal több esküvő, spanyol romantikus vígjáték. A Mozi Mánia iOS app premier előtti vetítést rendez a Mi Mozink Lurdy moziban, 2014. március 4-én, este 7 órától, melyre most 15 szerencsés olvasónk is nyerhet páros belépőjegyet.

film.jpegA könnyed szórakozást ígérő filmet Javier Ruiz Caldera rendezte, a hazai közönség számára a bemutatkozó filmje, hiszen korábbi munkáit itthon még nem láthattuk moziban. A főbb szerepeket María Botto (Barcelona, Ásó, kapa, hüpe), Quim Gutiérrez (Laza esküvő, Csókok és gólok), valamint Inma Cuesta (Az alsó hang, Házfoglalók) alakítja.

Ruth semmi másra nem vágyik, csak a boldogságra, és egy férfira, aki szereti. Ezért elképzelni sem tud rosszabbat, mint, hogy egy lakodalomban szakítson vele a barátja. Ruth úgy érzi, a világ esküdött össze ellene, amelyben az egyetlen vigaszt az autójában újra és újra megszólaló, nyolcvanas évekbeli Europe-sláger, a Carrie jelenti. Ruth egyetemen dolgozik kutatóként, csupa nő kollégával, így igazi felüdülés számára, amikor gyakornoknak veszik fel mellé a jóképű Danit. Amikor három korábbi ex-e hívja meg esküvőjére, és nem tud kihátrálni a részvételektől, hirtelen ötlettől vezérelve Danit kéri fel kísérőjének. Ahogy azonban várható, valamennyi lagzi katasztrofálisan alakul - és nemcsak Ruth számára…

Az ingyenesen elérhető Premier MoziMagazin, 2014. február 28-án különszámot jelentet meg a Hárommal több esküvő premier előtti vetítése alkalmából, melyből mindent megtudhattunk a filmről, a szereplőkről. A magazint itt érheted el.

JÁTÉK A PÁROS BELÉPŐJEGYEKÉRT

Ha szeretnél részt venni a Hárommal több esküvő premier előtti vetítésén, nincs más dolgod, mint válaszolni az alábbi kérdésre: Hogy nevezi Ruth-ot a gondjaira bízott ösztöndíjas?

A megfejtéseket 2014. március 3-án, délig várjuk a pmszerkeszto@gmail.com e-mail címre.

Segítséget a film előzetesében találsz.

16 éven aluliaknak nem ajánlott.


komment

audrey hepburn 2014.02.25.08:03
Címkék: játék film mozi kultúra vígjáték

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr635830767
süti beállítások módosítása