Zenére írt szerelem

Nehéz megtalálni a romantika azon határát, ami még kellemes, befogadható, és nem húzzuk rá a csöpögős jelzőt. Még nehezebb megtalálni ezt az egyensúlyt, ha amerikai filmről van szó. John Carney-nak sikerült, igaz, ehhez kellettek Keira Knightley és Mark Ruffalo képességei is. A Szerelemre hangszerelve című film igazi alkotás lett, limonádé helyett.

223258_634x475.jpgZenés film révén sem beszélhetünk musicalről. A zene egyedi formában kap főszerepet. Adott egy gitár, egy lány és a dal. Semmi extra. Aztán jön a lecsúszott zenei producer, és az ő fülén keresztül hallunk mi is. Vonósnégyes, zongora, dob meg basszus, és kész a sláger. Ha film az első 10 perc után véget ér, már mosolyogva jöttem volna ki a moziból, mert olyan újdonságot adott, amit nemcsak a szememmel láttam, de hallottam is. Na jó, persze a fülemmel. Vagy a szívemmel…?

Greta (Keira Knightley) és barátja, Dave (Adam Levine) a főiskola óta járnak, és közös szerzői a daloknak, amelyekkel a férfi fellép. Amikor egy komoly kiadó szerződést kínál Dave-nek, New Yorkba költöznek, csakhogy a frissen szerzett dicsőség hamar a férfi fejébe száll, és szakít Gretával. A veszteségtől még kóválygó lány sorsa akkor fordul jobbra, amikor Dan (Mark Ruffalo), a levitézlett ex-lemezkiadóvezető egyik este meghallja énekelni egy kis East Village-i színpadon, és azonnal felismeri Greta nyers, átütő tehetségét…

223261_800x600.jpgA nyári New York megpecsételi a film hangulatát. Az éjszaka bandukolós, zenét hallgatós érzés magával ragad; érezzük a ritmust néma csendben is. A véletlenszerű találkozások sorsfordító állapotot eredményeznek, és hirtelen azt sem tudjuk, minek vagy kinek szurkoljuk. Hol lesz nagyobb a kiteljesedés?

Keira Knightley-nak jót tett, hogy kilépett a kosztümös szerepekből, Szinetár Dóra szinkronhangja viszont kifejezetten nem illett hozzá. Mark Ruffalo alakítása a lezüllött zenészként helyenként Hugh Grant-et idézte a Zene és szövegből, csak sokkal alaposabban csúszott le Dan karaktere, mint Alex Fletcheré.

Összességében megéri rá beülni a moziba, kánikula idején meg pláne!

komment

audrey hepburn 2014.07.23.13:06
Címkék: zene film mozi kultúra romantika

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr816537633
süti beállítások módosítása