Röhögjünk a rákon?

Napok teltek el, mire újra fel tudtam idézni magamban az Orlai Produkció Happy Ending című előadását. A Belvárosi Színház ezúttal nem egy könnyed, szórakoztató színházi darabot tűzött a műsorára, hanem egy olyan kérdést boncolgató, életszerű történetet, ami mindenkiben ott lapul: tudunk-e méltósággal távozni erről a világról?

images_25191.jpgAnat Gov zenés darabja zajos sikert aratott több országban. Főhőse egy rajongott színésznő (Hernádi Judit), akit hirtelen próbatétel elé állít az élet. Olyan döntést kell meghoznia, amely egészen más természetű, mint hogy melyik szerepet mikor, kivel, milyen rendezésben vállaljon el… Ez a szerep a saját életéről, önérzetéről, bátorságáról szól, és pusztán egy dolog múlik őrajta: hogy milyen finálé legyen a végén.

Még el sem kezdődött az előadás én már távozni akartam a színházból. Nem is értettem, hogy miért? Talán a színpadon berendezett modern, kórházi környezet taszított, de én még azt a „tipikus” kórház szagot is éreztem, ami viszont biztos már csak az emlékeimből jött elő.

Ki az a hülye, aki a rákon akar röhögni? – tettem fel a kérdést magamnak, majd egy szebb megfogalmazásban ugyanez a színpadon is elhangzott. Szóval ki?   

53d0aa0863b83.jpgGergye Krisztián rendező megadta a választ: aki szembe tud nézni a betegségekkel. A sírós-nevetős humorral fűszerezett előadás rengeteg kérdést, és nagyszerű színészi játékokat tartogat.

Négy nő, négy különféle daganat, és pont ennyi különböző fajta felfogás. Bánfalvi Eszter a hatszoros anya, aki Istentől elfogadta a jót és a rosszat is. Margitai Ági a bölcs, de realista asszony. Hegyi Barbara, aki hisz mindenben, mert hinni akar. És Hernádi Judit, aki fél szembenézni a valósággal, majd mikor ez sikerül, már nem is akar mást látni, mint a kegyetlen valóságot, ami rá vár.

Nehéz! A nézőnek is. Hiába távozik a színházból, viszi magával a súlyos kérdéseket, döntéseket, és csak bízik/hisz abban, hogy ezeket Ő majd megússza…

 

Fotók: Orlai Produkció

komment

audrey hepburn 2014.10.06.12:22
Címkék: kultúra színház rák Orlai Produkció Belvárosi Színház

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr546763773
süti beállítások módosítása