X-aktás nyaralók

Válság van. Évek óta tudjuk, érezzük, tapasztaljuk, hogy mindennapi megélhetésünk egyre nehezebb. A nehézségeket észrevesszük színházban, könyvesboltban (na jó a plázákban nem, ott úgy tűnik mindig tömeg van), de a legújabb felfedezés, hogy a strandokról is eltűntek az emberek. Nyomtalanul? Avagy X-akták 2012 módjára.

A júniusi hőség víz mellé csábított, így az első döbbenet Magyarország legnagyobb strandján ért. Mi az, hogy nincs teltház Hajdúszoboszlón? A Hungarospa kasszájába ugyan nem látok bele, csak egyéni mérőrendszerem van: szabadon maradt napozóágyak, sorban állás nélküli lángos vásárlás, na meg hering és konzervdoboz effektus nélkül ugrálni a deles hullámban. Oké, még csak június van, nincs főszezon.

Egy héttel később már július első hétvégéjét mutatta a naptárt, és a hőmérő higanyszála továbbra is a 35-40 fok között mozgott. Új helyszín: Zamárdi. Kellemes Balaton, a híresztelések ellenére, hűs, és tiszta víz, és emberek megint sehol… Vagyis elvétve, kényelmesen, itt-ott, lézengnek.

És, akkor a felismerés: basszus, az embereknek már nincs pénzük a nyaralásra?! A magyar tenger fővárosában sem jobb a helyzet. Siófok az egyik legkedveltebb nyári üdülőhely, és már trükköket kell alkalmazni, hogy legalább egy olcsó kiruccanásra befogják a turistákat. Ilyen a Siófok Nights valamint a Siófok Nights Family karszalag és kuponfüzet, melyeknek segítségével rengeteg pénz megspórolható, na de eljut-e idáig egy 4 tagú család, vagy egy baráti társaság?

Persze, az is lehet, hogy most minden magyar Törökországban sütkérezik. Kétségtelenül a félholdas ország akkora sláger most nálunk, mint egykori üdvöskéjüknek, Tarkannak a Sikidime című száma. Szóba jöhet még Tunézia, Bulgária, Horvátország, na meg a görögök, de azokkal, most óvatosak vagyunk.

Ha Schully és Mulder ügynök nyomozásba kezdene, lehet érdekes dolgokra bukkanna: felfújható medencékre a kertekben, bánya tavi fürdőzőkre, vagy ami még rosszabb, hétvégét, sőt egész nyarat átdolgozó emberekre. De mint tudjuk, az igazság odaát van, és mi oda sosem juthatunk el/be/át/le/fel…

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.07.20.09:37
Címkék: közélet nyár strand Balaton

Ötven árnyalat helyett alig kettő, három…

„A könyv, amelyről mindenki beszél” – ezzel a promó szöveggel kínálja portékáját E. L. James. A szürke ötven árnyalata (Fifty Shades of Grey) és további két része – szóval ismét egy trilógiáról van szó – hatalmas sikerként van számontartva, de elolvasása után csak az maradt meg bennem, hogy ha ez tényleg ennyire nyerő könyv, akkor nagyon sok a „b…tlan picsa” a világban.

A Fifty Shades-sorozat első részét, a Fifty Shades of Grey-t tavaly egy kis ausztrál kiadó jelentette meg, nálunk pedig pár hete az Ulpius Kiadó vette a szárnyai alá. A könyv mára vezeti a New York Times és a Barnes and Noble bestseller listáját, kiadásának jogaiért a legnagyobb kiadók versengenek világszerte. A könyv megfilmesítési jogait pedig márciusban vette meg a Universal stúdió, melyet majd a Social Network - A közösségi háló produceri gárdája készíthet el.

„Az erotikus, mulattató és mélyen megindító Ötven árnyalat-trilógia olyan történet, amely hatalmába keríti és birtokba veszi olvasóját, azután mindig vele marad.” – írják világszerte az ajánlók. Hmm….

Egy langyos kezdés után csak azért nem tettem le, mert ez ellenkezik az elveimmel, és adjuk meg az esélyt, hogy még jó is lehet. Anastasia Steele és Christian Grey látszatra vámpírok is lehetnének. Legalábbis a sztori a Twilight szisztémára hajaz. A csetlő-botló szűzlány, és a tökéletes, gazdag férfi románca, ahol nem a randiké a főszerep, hanem a szexé. Némi perverzitással, szado-mazoval és ami belefér.  

Lényegében sztori nincs, vagy csak nem tudok rá figyelni a rengeteg szó és kifejezés ismétlés miatt. (Talán a fordítás lett tragikus?) A „szent szar” egy oldalon háromszor való megjelenése, és az állandó orgazmusoknál való „határ átbillenés” több mint idegesítő 500 oldalon keresztül.

Nincs íve, nincsenek fokozatok, és ha a szexhez hasonlítjuk: a végén egyáltalán nincs orgazmusom tőle. Ugyanakkor ott a kérdés, hogy miért lett ekkora siker? Erotika, vágy, szex bőven van benne, és ennyi elég? Ha az ember fia/lánya elengedi magát, bárkiből kijönnek ezek a szavak, és le tud írni egy szopást, egy dugást vagy egy szeretkezést. Már amennyiben volt része mindegyikben. Ha rendszeresen meg is kapja, amire szüksége van - legyen az csak egy érintés -, akkor a könyv közel sem katartikus, inkább unalmas. De hány nőnek (és férfinak is) hiányzik ez az életéből? Úgy sejtem a válasz: sok! Sok száz, ezer, millió… akik vágynak arra, hogy kapjanak egy Cristian Grey-t akár csak a könyvek lapjain keresztül.

1 komment

audrey hepburn 2012.07.18.10:26
Címkék: könyv kultúra szex

Cső bikini górcső alatt

Nem, nem és nem! Nem vagyok hajlandó elfogadni a kifejezetten erős ízlésficamos öltözködést. Persze, nem sokat tehetek ellene, mert Isten ments, hogy bárkiről lerángassam a ruhát a villamoson, a metrón vagy akár egy bevásárló központban, de azért naaa, elég legyen már!!

Az utóbbi évek divatja kellően eklektikus lett. Már fel lehet venni a pöttyöset a csíkossal (a kockásat a csíkossal NEM!), a pirosat a kékkel, a lilát a rózsaszínnel, a farmert a fehér inggel és így tovább. De továbbra sem menő a bokazokni szandállal, a fehér zokni öltönnyel, a maxi szoknya hosszú blúzzal és ezt is így lehetne tovább folytatni.

 A legújabb „kedvenc divatsérülést” az idei strandszezon hozta meg. Teljesen mindegy, hogy Balaton, Velencei-tó vagy éppen Palatinus a látvány ugyanaz: a női nem legtöbb képviselője cső bikinibe próbálja bújtatni felső testét.

Elismerem, a bikini mustra minden szezon kezdetén nehéz feladat. Olykor rémálommá is válik, mert a boltokban jövünk rá, hogy a trend nem épp az alakunknak megfelelő. Ám van, aki ezzel mit sem törődik. Míg a háromszög korszak a nagymellű hölgyeknek kedvezett, a cső-módi pont, hogy a kis kebleken mutat jól.

A hívogató fazonok akármennyire is jól mutatnak a próbababán, ha a próbafülkében más látvány tárul elénk NE vegyük meg! Igen-igen, lehet keresni mást. A bikini nem sokat takar, de nem lehetetlen trükközni vele, ha nem csak nézünk, de látunk is.

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.07.18.10:23
Címkék: divat nyár bikini strand

London boy és Olimpia girl

Pár nap múlva fellobban az olimpiai láng Londonban, és a szokásos előkészületek már elkezdődtek. A stratfordi központi Olimpiai Falut hamarosan 16 ezer olimpikon, edző, delegációs tag fogja benépesíteni.

A magyar csapat nyugodt lehet: a szállásuk csendes helyen található, zöld park fekszik az energiagazdaságos épület előtt, sőt, a háztetőt is füvesítették.  Több mint 4000 fa, 74000 növény és 300000 vízinövény került telepítésre az Olimpiai Parkban és annak környékén – adta hírül a Magyar Olimpiai Bizottság. Ezeket a növényeket minden bizonnyal nem kellett megszámolniuk, de egy újabb érdekes adat már szemet szúrt.

A stratfordi faluban a magyar csapat részére 212 ágyat biztosítottak. A kétágyas szobák kulturáltak, magas színvonalúak gyors internet szolgáltatással, televízióval, hűtővel ellátva. A szobák átlagos mérete: 18-24 négyzetméter. Az ágyak hosszúsága precízen 197 cm. És ez a lényeg, főleg úgy, hogy pár napja a Yahoo Sports arról számolt be, hogy angolszász mértékegység szerint csak 68 inch (körülbelül 173 centiméter) az ágyak hossza.

Könnyen lehet, hogy az illusztris sportlap nem a magyarok főhadiszállására látogatott el, de az is lehet, hogy a MOB delegáció egy másik mérőszalagot vitt magával. Michael Phelpsnek (193 cm) peche van, az ő lába mindenképp le fog lógni az ágyról, akármelyik mértékegység szerint számolták, de Kásás Tamás is sokat mocoroghat majd, mert az ő 200 cm-érnek sem lesz megfelelő az ágyhossz.

Az Olimpiai Parkban található faluban egyébként az alapvető szolgáltatások mellett kényelmes és tágas teret biztosít a sportolóknak. A szálláshelyek mellet éttermek, önkiszolgáló éttermek, boltok és szabadidős lehetőségek várják a csapatokat. Bár a július 16-ai Olimpiai Falu megnyitóval hivatalosan is elkezdődött az olimpiai versenyidőszak, a lényeg azonban csak július 27-én kezdődik.

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.07.17.20:24
Címkék: sport olimpia London

Üdv a Pluszmínuszon!

Ezt valahogy el szokták kezdeni.

Én nem tudom...

Majd csak írom. Valaki meg olvassa. Talán...

Lesz plusz, na meg mínusz, de ez csak szerintem. A te véleményed lehet más, nálam az mindenképpen pluszt ér!

Hajrá!

pluszminusz-logo-02.png

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.05.17.13:20
Címkék: közélet mínusz plusz

süti beállítások módosítása