Stop a celebkönyvekre

Úgy döntöttem, nem megyek többet könyvesboltba. Persze, tudom, úgysem így lesz, de a hirtelen indulat nagyon tud dolgozni bennem. Főleg frissen. Bár annyira nem is friss ez az érzés. Mégsem tudom, mikor kezdődött…
 
könyv.jpg
 Eddig is rendszerint már az internetről rendeltem a könyveket. Biztosan megtalálom azt, amit keresek, nem lökdös oldalba senki, hogy nem fér el a polcok mellett, és ráadásul olcsóbb is, az ilyen-olyan kártyáknak, kedvezményeknek köszönhetően. Olykor azonban mégis betérek a boltba, mert hiányzik a rengeteg könyv látványa, és az a semmihez sem hasonlítható illatkavalkád (van, akinek ez szag… na, őket sem értem).
 
Ha jobban belegondolok, mégis tudom – sejtem –, mikor kerített először hatalmába, az az érzés, hogy ez most itt nem az igazi. A BB-k és VV-k korát éltük, amikor azóta – és már akkor is – süllyesztőbe került emberekről jelentek meg könyvek, vagy ami még rosszabb: írtak/írattak magukról. VV Anikó, VV Laci, BB Zsanett… ugye, emlékszik mindenki? Joggal jött a kérdés, hogy „De ki kíváncsi rájuk?”. A választ azóta sem tudom.
 
A tendencia aztán tovább folytatódott. Ma már nincs olyan „valamirevaló” tévés, közéleti személyiség, aki ne írt, vagy akiről ne írtak volna egy könyvet (hogy melyik a szerencsésebb helyzet, abba most bele se menjünk). Sebestyén Balázstól kezdve Ördög Nórán át Bárdos Andrásig, aki szabályosan írónak állt (egyébként nem rossz!). Vannak jó és értelmes ötletek, ez tagadhatatlan. Ám ma is ott van a „Na, rá meg ugyan ki kíváncsi?” kérdés.
 
Az egész celebkönyvdömping oda vezetett, hogy egyre jobban értékét veszti az írás és a könyvkiadás is. A könyv és az irodalom kapcsolata réges-rég megszűnt, és észre sem vettük. Nálam a napokban tetőzött, amikor Kásás Tamás önéletrajzi könyve alatt ott figyelt Baricz Gergő Rés a fejben című műve, amely Szálinger Balázs beszélgetéseit tartalmazza az ifjú énekessel.
 
Éles a kontraszt a két férfi között. Egy háromszoros olimpia bajnok (a többi eredményét azért nem sorolom fel, mert nem akarok hosszú cikket írni) és egy kezdő énekes. Egyébként semmi bajom a valahányadik X-Faktor valahányadik helyén végzett énekessel. Szimpatikus, tehetséges, vigye csak sokra, ezt kívánom! De ha így lesz, akkor mit fognak róla írni? Ja, hogy mindegy, de legalább már van egy könyve? Kár, hogy ez már nem érdem vagy kiváltság, hanem tömegtrend.

16 komment

audrey hepburn 2013.02.16.08:30
Címkék: könyv celeb bulvár divat X-Faktor

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr485083034

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Kis Celebszidalmazó 2013.02.16. 16:53:54

 Gavallérokként kiállunk az elítélt pletykalap-írók mellett. Enyhítjük az eddigi komor történelmi témák terhét, melyet a publikumra róttunk.     A mozgóképet nagy méretben méltóztassék megtekinteni.        ...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

sam poppat 2013.02.16. 10:05:50

+1

az ev poenja a lipicai kaloria "szuper konyve" volt,amiben a kiado is annyira bizott,hogy kapasbol 2+1es akcioban promoztak...
mi a fenenek vagnak ki ezek miatt fakat???
ki kivancsi tratyli vrutymo legujabb agymeneseire,frei kiszinezett "okoskodo,mumodoros leirasaira",karafing orsika "parokakolteszetere"???
a sok egybutes "irtam egy cikket a nok lapja cafenak es lehoztak,akkor mar iro vagyok" wannabe ostobak agymeneseire???
:(

doggfather · http://dogg-n-roll.blog.hu/ 2013.02.16. 10:45:11

valami üzlet csak van benne, mert jönnek a könyvek és jönnek folyamatosan.

Mosch Oly 2013.02.16. 10:59:01

Teljesen egyetértek! Ez az emberek miatt nem nézek tv-t. De sajnos nincs menekvés, mindent meg tudok róluk, miközben munkatársaim erről beszélgetnek.

Nelson. · http://nelson.blog.hu 2013.02.16. 11:44:23

abban azért érzek némi túlzást, hogy a könyv és az irodalom kapcsolata megszűnt. pláne, hogy ennek bármi köze lenne a celebkönyv kiadáshoz. kevesebb szépirodalmat adnak ki a celebkönyvek miatt? elvesz valamit pl Parti Nagy vagy Tóth Kriszta könyveinek értékéből, hogy a polcon mellette áll a legújabb bulvárkiadvány?

csillámpóni 2013.02.16. 12:19:50

Igazán csak az van veszélyben, aki szőrig szopja az értékrelativista cuclit. Aki csak finoman szopogatja, már biztonságban érezheti magát. Legjobb volna persze elhagyni, elkerülni - habár a tudomány jelenlegi állásában nem letisztázott, hogy ez egyáltalán lehetséges-e.

Névtelen betelefonáló · http://bandeenator.blog.hu 2013.02.16. 12:47:26

"Joggal jött a kérdés, hogy „De ki kíváncsi rájuk?”. A választ azóta sem tudom."

Megpróbálom megválaszolni. Mindig van, aki kíváncsi, de senki nem fogja nagy nyilvánosság előtt felvállalni. Ugyanis majd mindenki (azt) érzi, hogy bulvárt fogyasztani igénytelenségre vall, és épp ezért azt kommunikálja, hogy ő igényes és ilyeneket soha. Nem véletlen a sok idézet posztolása sem a közösségi oldalakon. Szintén azt hivatott bemutatni, hogy az illető gondolkodik és mennyire mélyérzésű. Persze adott kontextusban nagyon találó egy-egy idézet, de azt érdemes megválogatni.

Lehet, hogy a fentiek miatt nyilvánosan senki nem fog belelapozgatni a "celebekről" írt könyvekbe. Ám mivel a neten 5-10% bizony azok is olcsóbbak, lesz, aki rendel belőlük. Azonban a neten NEM tudok beleolvasni úgy egy könyvbe, mint a boltban. Márpedig lehet, hogy hirtelen elhatározásból (is) veszek könyvet, mert a helyszínen beleolvastam és megtetszett.

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2013.02.16. 15:19:53

@göndörke: Kicsit szemellenzős ez a gondolat. Ugyanazok nézik ezeket a műsorokat akikkel nap mint nap egy buszon utazol, dolgozol, barátok, ismerősök. Meglepődnél, szerintem. Csak nem-trendy ezt bevallani, inkább az ellenkezője az. És ők vagy olvassák ezeket a celebkönyveket (sok más mellett) vagy nem. De akkor mást sem olvasnak, ha még ezt sem.

Én például nézem ezeket a műsorokat, de könyvet róluk nem vásárolnék.

Posztíró. Szintén, úgy érzem kissé elitista a poszt hangvétele. Lökdösődnek könyvesboltban? Te jó ég ez azt jelenti hogy sokan járnak, ez inkább jó kéne hogy legyen nem?

Én ma voltam egyben és gond nélkül elkerültem az engem nem érdeklő szakács, romantika, útikönyv, sport, ezotéria polcokat.

Szóval javaslom hogy járjon könyvesboltba bátran, viselje el hogy vannak ott más vásárlók is akik sokféle érdeklődésűek, ők legalább olvasnak.

sam poppat 2013.02.16. 17:05:15

@göndörke: azok,akik a lakas butorahoz vasaroljak a konyveket vagy mert a "fercbukon ezt posztolta ki a xy..."
ezek vesznek masfel meter coelhot,szepes mariat,muller petert,mert az most meno es teszi fel a frigid dzsonsz naploja6szex es nyul jork dvd extraszuper kiadas melle a polcra...

vladimir964 2013.02.16. 17:27:00

Úgy hülyeség az egész poszt, ahogy van. Magánkiadóknál olyat nem adnak ki, amire nincs kereslet és nem lesz nyereséges. Ezek szerint megéri kiadni őket. Bár felőlem ott rohadhatnak száz évig is a polcon, akkor sem olvasom őket, mert egyszerűen nem érdekelnek. De hát istenem, van akit meg igen, hát hadd olvassa a bunkója.
Mint ahogy szinte hihetetlen, de ragyogóan elvagyunk TV nézés nélkül is, pedig van három is a háztartásban, még sincsen soha bekapcsolva egyik sem, pedig nem vagyunk bigottak... Egyszerűen nincs rá sem idő, meg műsorkínálat sem, ami érdekelne.

zsolti_ 2013.02.16. 18:11:03

@vladimir964: Szerencsére nem 1950-t írunk, így a tv használat nem attól függ, hogy mi a különböző tv csatornákon. Sőt nálam az a legutolsó dolog, amire a tv használva van. Pl most egy Rikomagic MK802 III kütyüvel szemezek. :)

Ezeket a könyveket meg pont azok olvassák, akik tv-ben is nézik őket. kb ennyi.

deansam 2013.02.16. 18:15:44

@sam poppat:

Hat ennek se fule se farka a hozzaszolasnak.Valami ertelmeset is irhatna....

Viszont a celebek konyvei nem erdekelnek.Nem is nagyon tudok roluk semmit. Inkabb olvasom mas ertelmes konyvet,mint azokat.
Vujity Tvriko konyveit olvastam.Tetszett. Mindenki penzt akar csinalni. Mindegy,hogy hogyan.csak legyen.

Mosch Oly 2013.02.16. 18:57:37

Igen van létjogosultsága, hiszen veszik. De nem érzem korrektnek, hogy kedvenc időtöltésemkor, a könyves bolt kirakatának böngészése közben kb 3/4 részben szennyet látok (nem ítélkezem nem a ponyvára gondolok, hanem a fen említett könyvekről beszélek).
Ott csücsül köztük dísz helyen az ismert közéleti személyiség könyve is, aki társadalmilag abszolút elfogadhatatlan, bűnös tettéért börtönbe került utána pedig ír róla egy könyvet. Még egy kör amikor áldozatot csinálhat magából mert tárgyalások ideje nem volt elég. Tegyék az ilyen ember könyvét átlagos polcra, ne kirakatba. Mert nem mindegy, hogy az elrendezéssel milyen értékrendet sugall a könyves polc.
Mert ha sok is a VV meg BB meg Mega szar és Nixfaktor bájgúnár FRei meg Trutykó, meg anyám kínja legalább a feketét ne akarjuk fehéríteni.
Szerintem...

Sigismundus · https://csakugyirkalok.blogspot.com/ 2013.02.16. 19:25:14

@deansam: Celebkönyvet nem, de Vujity Tvrtkot igen ? :-) Árnyaljuk kissé ezt a kérdést mi is a celeb? Helyesbítem korábbi hozzászólásomat, olvasok celebkönyveket. Megvan Wensley Clarkson Tarantínója, Benz Menrich könyve Mark Zuckerbergről, egy könyv Steve Jobbsról, Joe Esterhas Hollywoodi Szörnyetege, és szemezek a mostanában megjelent Arnold Swarzenegger életrajzzal. Megosztó figurák, némelyik botrányos, vagy istenítik őket vagy gyűlölik őket amit alkottak. Celebek? Azok. Mégis, ciki az ő könyveiket olvasni? Nem hiszem. Akkor meg?

Akkor meg az a gond hogy a celeb szó jó magyar szokás szerint olyan szitokszóvá vált amit gondolkodás nélkül, összemosva mindent ráragasztottak bárkire aki kicsit is ismert lett. Akár egy percre is, az egy perc pedig kevés.

Mondok egy példát azért hogyan lehet ezt a celeb-celeb dolgot értelmesen osztályozni azért, énszerintem. Például meg nem venném pénzért VV Alekosz könyvet (legfeljebb ingyen, hogy jót vihogjak rajta) De érdekelne mondjuk egy könyv a VV Majka elmúlt 10 évéről. Mi a különbség? Az első egy szerencsétlen magának való különc, mások játéka. A második viszont már 10 éve benn van a kereskedelmi média/zene világában, tett már le valamit az asztalra, amiről érdekes írni és kiadni. Hasonló példa Árpa Attila mára klasszikus könyve az RTL Klub első éveiről.

(Nyilván nem a Coelho rajongókat érdekli, de Zola-nak és Tom Wolfe-nak vannak nagyon érdekesen megírt könyvei áruházakról, és ingatlanpiacról is.)

deansam 2013.02.17. 01:06:56

@Sigismundus:

Vujitv ne hasonlitsuk mar olyanokhoz,akik csak beultek kamera ele honapokra s maris sztarok vagy celebek.Az olyanok mint Alekosz es tarsai nem ernek semmit.Nem tettek le semmit az asztalra.Pont az ilyen nem is erdekel.Mindenki iro akar lenni,mert azt hiszik abbol penz jon le neki.....Most Keresztesi is ir konyvet...Ki jon meg ezutan Gjoni??

dJw_ · http://rendszergazdak.blog.hu 2013.02.19. 21:50:24

Ez üzlet. Miért kell ezen a mai világban meglepődni?
süti beállítások módosítása