Tíz perce csak ülök a gép előtt, és nézem az üres doc oldalt. Mivel kezdje a cikket az ember, ha a londoni olimpiáról szeretne írni? Legek? Aranyak? Könnyek? Nevetés? Zene? Sztárok? Létesítmények? Sérülések? Magyarok? Szurkolók? Britek? Valahogy pont így, ha nem is ebben a sorrendben.
Mégsem egyszerű. Az olimpia varázsa megmagyarázhatatlan dolog (fogalom?). Van, aki érzi rögtön, és van, akit sosem fog megérinteni ez a csoda. Én az első csoportba tartozom, így most, a XXX. Nyári Olimpiai Játékok végeztével, ahogy a dal is mondja: "kicsit szomorkás a hangulatom…"
Pedig London a mosolyról szólt. Ez az olimpia a mosolygós britek játéka volt. London élvezte az ötkarikás játékokat. Nem teherként élték meg, hanem igazi ünnepként. Önkéntesek hada segítette a tájékozódást és a közlekedést. Kellett is, mert a nem brit lakosok számára a bal oldali közlekedés maga volt a rémálom.
De London akkor is a mosolyról szólt. A brit kisgyerek apuci nyakában szurkolta végig a Buckingham-palota előtti részen a triatlon verseny kerékpár számát, és a GB Team mindenhol ott volt.
Nagy-Britannia 29 aranyat gyűjtött össze odahaza, de a 30. is jár nekik! A hétköznapi embereknek, akik elviselték a Westfilednél hömpölygő tömeget. A metró kapuinál toporgó turistákat, vagy a túl hangosan szurkoló magyarokat.
Mosolygunk mi is. Nem csak a 8 aranynak örülhetünk, hanem dobogós és pontszerző helyeknek, hogy vannak olyan sportolóink, akikre nem csak a teljesítményük miatt lehetünk büszkék, hanem emberi tartásuk miatt is.
És mosolygunk, mert a fél világ a magyar szurkolóktól hangos, és most jó értelemben. „Köszönjük, köszönjük!” - skandálta a piros-fehér-zöldbe öltözött magyar tábor, ahol csak versenyzőnk akadt. Hogy mi volt erre Gyurtáék válasza? „Köszönjük nektek, mi is!”
Hát csoda, hogy mosolygunk egy ilyen OLIMPIA után?
Fotók: Pluszmínusz
