Rájöttem, hogy mikor éli meg az ember élete első traumáját! Szakértők azt állítják, hogy akkor, amikor elhagyjuk a szülőcsatornát, és először felsírunk. Lehet ebben valami, hiszen ha élveznénk az utat, miért bömbölnénk? Ugyanakkor én mégis későbbre tetetném ezt az időpontot.

Szeptember elején többnyire az iskolakezdésről beszélünk, de ha jobban belegondolunk a három évesek sokkal nagyobb stresszt élnek át, mint a hét fölöttiek. Nekik ugyanis megkezdődik az óvoda. Elindul az a mókuskerék, amiből nincs kiszállás vagy csak nagyon ritkán. Vége az otthoni gondtalan játszadozásnak, anyán és apán kívül mostantól másnak is szót kell fogadni, a tesón kívül alkalmazkodni kell a többi gyerekhez, valamint megérkezik az életünkbe az „Indulás!” mint kifejezés.

Indulás az oviba, indulás ebédelni, aludni, indulás haza (na, ez jó!). Indulás az iskolába, a témazáróra, az érettségire, az egyetemre, a vizsgákra. Indulás a melóba, tárgyalásra, megbeszélésre, a főnökhöz, stb. De ne szaladjunk ennyire előre!

„Sajnos a hülye óvónő sem segített egy kicsit se! Szegénykém ott ordított, az a picsa meg hátat fordított neki, és odébb ment. Bence ment utána, megint hátat fordított és tovább ment! Ja, és még csak arra sem vette a fáradtságot, hogy bemutassa a többi gyereknek.” - hangzik egy anyuka beszámolója az óvodai első napról. Nekik nem jött be az ovi, de mi lesz Bencével? A szülők tudják, hogy a reggeli sírások és az esti hisztik ellenére is a gyereknek meg kell szeretni (vagy csak elfogadni) ezt a helyzetet, mert nincs más választása.

Kérdés, hogy az óvónő direkt nem könnyíti meg a helyzetet? Hadd szokja a gyerek az akadályokat, mert később sem fog semmi az ölébe hullani. De Bence mit tanul ebből? Most tudja, hogy az „Indulás!” nem sok jót jelent, ám idővel ezt még elfelejtheti. Mert ki emlékszik már arra, hogy milyen volt az első napja az óvodában? Ami megmarad, az úgyis csak az indulás.