Dallamtapadás

Mit tehet az ember, ha úgy engedik el egy CD-bemutató sajtótájékoztatójáról, hogy: „Addig ne írj egy sort sem, amíg meg nem hallgattad a lemezt!”. A kérés teljesen logikus, még akkor is, ha már ismerjük a korong zenei tartalmát, csak egy kicsit másképp. Versek és/vagy színházi előadás formájában. De ez most más…

mad_194_20120210121630.jpg

A Madách Színház idén februárban mutatta be az Én, József Attila című darabot. Nem nehéz kitalálni, hogy a mű kiváló költőnk meglehetősen rövid életéről szól. A színtiszta magyar musical olyan létjogosultságot szerzett a zenés színjátszásban, hogy pár hónap alatt magánénak tudhatott egy televíziós felvételt és egy CD-kiadást. Utóbbi debütálása éppen tegnap történt, na pont azóta nem tudjuk kiverni a dalokat a fejünkből.

Mondhatnánk, hogy persze így könnyű, hisz József Attila versei garantálják a sikert. De miért lenne így? Olyan könnyű lenne sz…, bocs, rossz zenét írni hozzá, ám szerencsére Vizy Márton és Tóth Dávid Ágoston nem rontotta el. Sőt, a CD zenei hangszerelését még Szakos Krisztián is segítette. Posta Victor, Muri Enikő, Polyák Lilla és Nagy Balázs pedig hozták a kötelezőt, tökéletesen. Vagyis József Attila; szerelmei, Márta és Flóra; na meg barátja, Illyés Gyula ott lehet most már az otthonunkban.

2012-10-19 08.43.40.jpg

Nem titok, hogy manapság egyre ritkábban szánunk arra időt, hogy levegyünk a könyvespolcról egy verses kötetet. Adyt, Petőfit vagy épp József Attilát. Az idősebbek még csak-csak, de a fiatalok…? Reméljük, még tudják, mi az a vers. Ez az előadás és a zenei tartalom összehozhat mindenkit az irodalommal, kortól, nemtől, vallási felekezettől függetlenül.

Sosem gondoltam, hogy valaha a zuhany alatt a Tiszta szívvel, a Ha nem szorítsz vagy a Tudod, hogy nincs bocsánat című verseket fogom dúdolni. Most megtörtént, és jó pár napig ott lesznek a fejemben. Pedig tudom, hogy egy idő után haragszom a dallamtapadásra, de mi mást tehetnék? Hallgatni kell!

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2012.10.19.09:06
Címkék: kultúra színház CD Madách

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr924857611

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása