Öregszik a Padlás

Huszonöt évvel ezelőtt, január 29-én mutatták be Presser Gábor, Sztevanovity Dusán és Horváth Péter A padlás című musicaljét. Az előadást azóta szinte minden vidéki színházban játszották már, és folyamatosan repertoáron van a Vígszínházban is, ahol eddig több mint 750 alkalommal láthatta a közönség.
76576a.jpg
Az előadás kezdete előtt pár perccel beszélget néző és az ültetős néni (elnézést, ha van hivatalos nevük).
 
- Tessék mondani, ha marad szabad hely a nézőtéren, előbbre ülhetünk?
- Kedveském, ez A padlás, itt nem marad üres hely.
 
„Ég és Föld között” ez itt tényleg A padlás. Valami, ami kiállta az idők próbáját. Ami megérinti a felnőtteket, és szórakoztatja a gyerekeket.  Félig mese, félig musical 9-99 éves korig.
 
A 25 évvel ezelőtti bemutatón Kaszás Attila, Igó Éva, Tábori Nóra, Hegedűs D. Géza, Méhes László, Rudolf Péter, Pápai Erika, Rácz Géza, Balázs Péter, Vallai Péter, Seress Zoltán és Sipos András állt a színpadon. Ma erre azt mondanánk, hogy parádés szereposztás. Nézzük a neveket és szívszorító, hogy mennyien vannak már „fényév távolságra”.
 
Ezen a Padláson minden megtörténhet, akárcsak a mesékben. Egy fiatal tudós megszállottan dolgozik szuperintelligens számítógépén, és különféle titokzatos számításokat végez, de nyugalmát és munkáját állandóan megzavarják különféle halandó és halhatatlan lények...
 
691d1b167a827d6b3cd314b85ebcc173.jpgAmikor még "csak" a 650. előadásnál jártak
 
Süni, aki hegedülni tanul, a Mamóka, akinek szilvásgombócában benne van a só, a Herceg, aki nem csókolta meg Csipkerózsikát, Lámpás, akit lent felejtettek a törpök a bányában, a Kölyök, aki mindig őszinte, de a házmester, a detektív, na meg Révész nélkül sem lehet elképzelni a padlás hangulatát.
 
A 25 éves jubileum alkalmából a Miskolci Nemzeti Színházban vadonatúj hangzást kap Presser Gábor és Sztevanovity Dusán sikerdarabja, amelyet február 2-án mutatnak be. Most először készül az előadáshoz nagyzenekari, szimfonikus zenei alap, amely az eddig mindenütt használt elektronikus hanganyag helyébe lép. Az ünneplés méltónak ígérkezik, bárhol is csendüljön fel ezután a Fényév távolság.

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2013.01.17.08:13
Címkék: kultúra előadás színház Presser Vígszínház Padlás

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr925021514

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása