Azt hittem, szeretni fogom. De tényleg. A Sam Raimi által rendezett Óz, a hatalmas című film egy halom kedvenc színészt vonultatott fel. Ám James Franco, Mila Kunis, de még Michelle Williams is kevés volt ahhoz, hogy ezt a klasszikus történetet a filmvásznon is maradandóvá varázsolja.
Ezzel szemben L. Frank Baum népszerű meseregényének újabb filmváltozata (az eddigi legsikeresebb sztori 1939-ben két Oscar-díjat is nyert) klisékkel és csöpögéssel teli. Kansas még mindig fekete-fehér, a pillangók repkedését elmélkedve kell nézni, és az első csók is hamar elcsattan.
A kisstílű vándormutatványos és szívtipró, Oscar Diggs, alias Óz (James Franco) épp egy felbőszült, féltékeny erőművész elől menekül, amikor léghajóját beszippantja a tornádó. Az unalmas Kansasből az izgalmas Óz birodalmába csöppen, és úgy tűnik, megütötte a főnyereményt: hírnév és gazdagság vár rá. Egészen addig gondolja így, amíg nem találkozik a három boszorkánnyal, Theodorával (Mila Kunis), Evanorával (Rachel Weisz) és Glindával (Michelle Williams), hiszen ők hárman nem egészen biztosak abban, hogy ő lenne a várva várt nagy varázsló.
Csodaország túl cuki lett. A karakterek egysíkúak, Glinda (Michelle Williams) jóságos lénye falkaparósan idegesítő, Evanora (Rachel Weisz) pedig olyan semmilyen, hogy Hófehérke gonosz mostohája is nagyobb jellemnek számít. Mila Kunis (Theodora) pedig egyedül a sminkjével nyűgözött le…
A színészek védelmére szóljon, hogy nem ők felejtettek el hirtelen játszani, csak a lehetőségek most nem voltak adottak. James Franco (Óz) is küzdött rendesen. Helyes pofiját még el is néztük két órán keresztül, és van annyira jó színész, hogy időnként még mosolyt is csalt az arcunkra. És ennyi… A varázslat elmaradt, csak a szemfényvesztés jutott.
