A burok: Kellett ez?

Miután a Twilight-trilógia utolsó része is lement a moziban, ünnepélyesen megfogadtam, hogy több Stephenie Meyer-adaptációt nem nézek meg. Na, ebből megint tanultam, hogy ne tegyek felelőtlen ígéreteket. A kíváncsiságom még mindig erősebb, mint a megérzéseim, pedig, ha nem látom A burok (The Host) filmváltozatát, semmit sem vesztettem volna…

A-burok-.jpgStephenie Meyer, napjaink egyik legsikeresebb amerikai írónője a Twilight sorozat után új műfajban mutatkozott be. Hivatalosan sci-fi-történetet írt A burok címmel, de nevezzük inkább romantikus fantáziának. Filmjének rendezéséhez és a forgatókönyv megírásához Andrew Niccolt nyerte meg, aki legutóbb a Lopott idővel jeleskedett, de nevéhez köthető a Terminál is.

A burok a szerelem és az áldozathozatal története a közeli jövőben, amikor az egész emberiség sorsa veszélybe kerül. A Földet békés idegenek, a Lelkek foglalják el. A Lelkek átveszik az irányítást a legtöbb ember elméje fölött, testüket azonban érintetlenül hagyják, és beleköltözve buroknak használják. A kevés emberi ellenálló egyikét, Melanie-t (Saoirse Ronan) elfogja a Hajtók egyike (Diane Kruger), akik az utolsó emberektől védik az új fajt. Egy kétségbeesett csata után Melanie testébe beleoperálnak egy Vándor nevű Lelket. Vándort figyelmeztetik, hogy a heves érzelmek, a szenvedély és az élénk emlékek miatt nem könnyű egy emberben élni, ám van valami, amire nem számított: teste korábbi lakója nem hajlandó átadni az elméje fölötti uralmat…

Andrew Niccol ezúttal úgy döntött, hogy nem a science-fictionre helyezi a hangsúlyt, hanem a tiniket célba véve a romantika kapja a főszerepet. Kár érte. Olyan, mintha Meyer nem is ezt írta volna. Az élet nagy igazságai bújnak meg a filmben: győz a jó, éljen a szeretet és a szerelem. Saoirse Ronan (Melanie) színészi játéka sem sokat segített abban, hogy élvezhető legyen az alkotás. Mintha csak az Alkonyat Bellája (Kristen Stewart) jelent volna meg, egy másik barna hajú lány kiadásában. Ugyanaz a semmitmondó arc, zavart mimika, amely sosem azt tükrözi, amit a film cselekménye szerint elvárnánk.

Ha a férfi főszereplők (Jake Abel és Max Irons) erősségeit keresnénk, akkor abban, hogy „cuki szépfiúk”, ez ki is fújt. Egyedül az őrült Hajtót játszó Diane Kruger az, aki visszaidézi a regény hangulatát, és ad némi sejtést, hogy ebben az egészben több van, mint amit a filmvászonra összedobtak.

Szólj hozzá!

audrey hepburn 2013.04.02.09:49
Címkék: film mozi kultúra Twilight Alkonyat Burok Meyer

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr815188344

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása