Eltáncolták a székely Dózsát

Székely Dózsa György címmel, Zsuráfszky Zoltán művészeti vezető, látványos és élvezetes táncjátékot álmodott színpadra, amellyel nyáron több hazai és határon túli városban is fellépett a Magyar Nemzeti Táncegyüttes és Zenekara (a Honvéd Táncszínház és a Budapest Táncegyüttes jogutódja). A Budapesti Nyári Fesztivál zárásaként a Margitszigeti Szabadtéri Színpadon is bemutatták a darabot, és csak ámultunk-bámultunk!

p18g3mpa5412i91vf8bpca114vmb.jpgDózsa György történelmünk talán egyik legtragikusabb sorsú lázadója, aki éppen 500 évvel ezelőtt égette lelkünkbe jelképpé magasztosult tüzes trónját. A történelmi forrásokon alapuló táncjátékban elsősorban a szerelmes férfit, a mélyen vallásos katonát és a vívódó embert láthattuk, Novák Péter személyében.

Az énekes-színész a magyar népi hagyományokat is kiválóan ismerő és közvetítő táncos előadó, és ezt most ismét bebizonyította. Novák habitusa tökéletesen illett ahhoz a Dózsához, akit a történelemkönyvekből megismerhettünk. Bár szerelmi életéről eddig keveset tudtunk, az előadást mindenképp színesítette Pálffy Piroska (Eredics-Fekete Zsuzsanna) karaktere.

p18g3mpa531u551kmm17ls1u2sd7ra.jpgA krónika Szarka Tamás (Ghymes együttes) dalaival színes tablót fest a történelmi korról. A Honvéd Táncszínház művészei Makó Péter (Csík zenekar) népzenei válogatására kísérik végig Dózsa útját egészen a bukásig és a megtorlásig.

Nem csak a tánc tartja a tekintetet végig a színpadon, hanem a zene is. Egyszerre halluk és nézzünk! Minden mozdulatból az összhang és a tökéletesség árad. Zsuráfszky Zoltán követhető történetet rakott a színpadra, amit megért egy 10 éves és egy 70 éves is.

 

Fotó: Dusa Gábor

komment

audrey hepburn 2014.08.25.10:58
Címkék: színpad kultúra színház tánc székely Dózsa

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr116633133
süti beállítások módosítása