Emészteni vagy veszni hagyni

Hogyan is állunk a kortárs táncelőadásokkal? Úgy tűnik, a közönség három kategóriából áll: van, aki megemészti, van, aki élvezi, és van, aki otthagyja. A Bozsik Yvette Társulat Antigoné című előadásán, a Művészetek Palotájában, úgy tűnt, mind a három fajta néző jelen volt.

Dusa Gabor3.JPGSzophoklész műve még akkor sem egyszerű, ha nem tánccal és Carl Orff zenéjével párosul. Bár a zenével nem volt gond, inkább a német nyelven való áriázás akart kikergetni a világból, vagy legalábbis a Müpából. A korántsem dallamos, se nem jól csengő nyelv keménysége az előadásból is átjött, és nem biztos, hogy a hasznára vált…

A Bozsik Yvette Társulat a Varázsfuvola és az Orfeusz és Euridiké után ismét egy nagyszabású operát dolgozott fel. Antigoné fivérei egymás keze által halnak meg, a király egyiküket árulónak kiáltja ki, de Antigoné a parancs ellenére el akarja őt temetni. Az ókori görög drámában az erkölcs csap össze a hatalommal, a testvéri szeretet és a szerelem próbál felülkerekedni a törvényeken, de a történet végül tragédiába torkollik.

Dusa Gabor2.JPGAz előadás zenéjét Philippe Heritier, a Párizsban élő svájci zeneszerző jegyzi, aki már 20 éve készít zenéket a társulat előadásaihoz. Carl Orff drámai hangvételű operáját kortárs hangzással és effektusokkal komponálta újra. Antigoné szerepében Szent-Ivány Kinga látható, míg Iszménét Szarvas Krisztina táncolja el.

A drámai táncjáték csak felnőtteknek szól, pedig nincs benne meztelenség (a lényeg nem látszik), se vérfürdő, mégis egy olyan erő dolgozik benne, amitől félelem és borzongás fut át az ember belsőjén. A táncosok elemi erőt mutatnak be. A megfeszülő izmok, a lendület valahova a mélybe ránt, és csak a sötétségbe visz tovább. Elszállnak a pozitív gondolatok, háborog a test és a lélek. Ez a „nincs kiút” érzés megfekszi a sznobista közönség gyomrát, na, ők távoznak szünetben. A lelkesebbek küzdenek, miközben arra gondolnak, hogy nem a Bozsik Yvette Társulat előadásaira fognak bérletet venni. A túlzók pedig éljeneznek, ha kell, ha nem. Nézze, aki akarja, de tuti találunk jobbat is!

Fotó: Dusa Gábor

komment

audrey hepburn 2014.11.22.17:01
Címkék: opera zene kultúra színház tánc Müpa Antigoné

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr506924029
süti beállítások módosítása