Magyar Filmhét másodszor

Számunkra csak „Oscar-nap” hajnala után, este hivatalosan is megnyílt a 2. Magyar Filmhét. Az ünnepélyes megnyitót az Urániában tartották, és stílszerűen a Saul fiát vetítették. A Filmhetet viszont a Cinema City MOM Parkban rendezik meg március 1. és 6. között. Hat kategóriában összesen 270 film versenyez majd a Magyar Filmdíjért.

fullsizerender_2.jpgOlyan felemelő érzésnek - és élménynek - tűnt, hogy aznap, amikor Nemes Jeles László, Los Angelesben elnyerte a legjobb külföldi filmnek járó Oscar-díjat, idehaza, egy neves filmes eseményen örülhetünk neki. Valahogy úgy képzeltem, mint sportolóknál az Aranygép érkezését, de minimum vastaps felcsattanása, minden egyes alkalommal, amikor kimondják a film címét. Pedig az est házigazdája Dobó Kata, Karas Mónika, a Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság és a Médiatanács elnöke, valamint Novák Emil, a Magyar Filmakadémia elnöke is említést tett róla a beszédében, a közönség mégis mintha aludt volna. Talán, titkon mindenki ugrált örömében, csak éppen aznap este a visszafogott énjét vette elő.  

A Filmhét keretén belül egyébként még látható lesz az alkotás (március 4, péntek), sőt más nemzetközi fesztiválsikereket elért játékfilmeket is nézhet a közönség. Többek között a Fehér Istent (március 5, szombat 20:50), A nagy füzetet (március 4, péntek 18:20), a Liza, a rókatündért (március 1, kedd 20:10 és március 4, péntek 17:25) vagy a Van valami furcsa és megmagyarázhatatlant (március 1, kedd 22:20).

A programban olyan alkotásokat is láthat majd a filmszerető közeg, mint Rófusz Ferenc Hoppimesék című animációs filmje, vagy Topolánszky Tamás Yvan Levél istenhez című kisjátékfilmjét. De a közelmúlt kiemelkedő sikereit, a százezres hazai nézőszámot túllépő Megdönteni Hajnal Tímeát és a Coming Out című vígjáték is újra nézhető lesz a 2. Magyar Filmhéten.

fullsizerender_1.jpgA versenyfilmek vetítésén túl számos kiegészítő program gazdagítja majd a hetet. Lesz plakátkiállítás és szakmai nap melynek keretében a Médiatanács – a Magyar Média Mecenatúra programról -, a Filmalap, a Filmiroda, a Nemzeti Művelődési Intézet és a MANDA tartanak ismertetőt. Az első napon a fiatal filmesek – elsőfilmesek és főiskolai, egyetemi hallgatók - is bemutatják majd alkotásaikat, a hétvégén pedig családi mozikkal várják a közönséget.

A 2. Magyar Filmhét Zsigmond Vilmosra emlékezik: a legendás operatőr Magyarországon eddig nem látott, forgatási teszt-polaroid képeiből szerveznek kiállítást, valamint levetítik Brian De Palma Fekete Dália című filmjét, melynek fényképezéséért 2007-ben negyedik alkalommal jelölték Oscar-díjra Zsigmond Vilmost.

komment

audrey hepburn 2016.03.01.13:39
Címkék: film mozi kultúra fesztivál Oscar Saul fia Neme Jeles László

A bejegyzés trackback címe:

https://pluszminusz.blog.hu/api/trackback/id/tr818432216
süti beállítások módosítása